+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Évet értékelt a kis település, Vindornyafok polgármestere
2021. január 5. kedd 19:10 - Vindornyafok
Évet értékelt a kis település, Vindornyafok polgármestere
A Keszthelyi-fennsík nyugati szélén fekvő 140 lelkes kis település, Vindornyafok önkormányzata az elmúlt évben – a nehézségek ellenére is- tudott fejleszteni. Bár a kis közösség életét is átírta a koronavírus járvány, Hág Attila polgármester bizakodóan indul a 2021. évnek. A település vezetőjétől egy rövid visszatekintést kértünk.

A kis lakosságszámú településen rend, tisztaság fogadja a betérőt. Közel 140-en laknak Vindornyafokon. A lakosság 20%-a külföldi állampolgár. Bár sok az idős a faluban, mégis nagy lendülettel fejlesztenek, pályáznak.

"A 2020-as év eléggé jól volt a pályázatokkal kapcsolatban. Azt tudnám mondani, hogy a Magyar Falu Program keretén belül több nyertes pályázatunk van. Kiemelném a hivatal tetejének a felújítását,  a temetőben az út és vizesblokk rendberakását, illetve a térkövezést. A Magyar Falu Programon belül még nyertes pályáztunk volt orvosi eszközökre 2,3 millió forint, Hivatal tetőre 7 millió forint, a temetőre 4 millió forint."- mondta Hág Attila polgármester.

Falu és tanyagondnoki buszpályázaton is nyertek 12 millió forintot, amiből már meg is vásárolták a kisbuszt. Jelenleg kivitelezésre váró futó nyertes pályázataik vannak, de sok mindennek gátat szabott a koronavírus mondta polgármester. Sokan elveszítették a munkahelyüket a szállodákban és vendéglátásban dolgozók közül. Hág Attila szerint, a legfontosabb feladat a lakosság támogatása, megsegítése volt.

"A fiatalokat pénzbeli támogatással tudjuk, ami abból adódik, hogy a gyermekek születésekor személyenként 50 ezer forinttal, beiskolázási támogatás tanulónként 30 ezer forinttal, az óvodai beíratást pedig 20 ezer forinttal támogatja önkormányzatunk. Az időseket tűzifával tudjuk támogatni. Tizennyolc család kapott 54 ezer forint értékben, 1,5 köbméter erdei, vágott konyhakész tűzifa támogatást. Ezenfelül pedig az állami, szociális támogatást - amit a magyar állam biztosít- az 16 köbméter volt. Úgyhogy tudtunk kétszer adni és nagy volt az öröm és az elégedettség."- adott tájékoztatást a polgármester.

Vindornyafokon is szeretnék, ha újra indulna az élet. Megújult közösségi ház várja a lakosságot. Nem csak kifestették a kulturális élet és a szórakozás színterét, hanem pályázati forrásból új székek is kerültek a terembe. A kis faluban nagy lendülettel indulnak 2021-es évnek.

"2021-ben szeretnénk azokat a pályázatokat befejezni, például a BFT-től amit nyertünk egy 5 milliós +1 millió önrészes fedett sporttérre kültéri sporteszközökkel. Ezt a sportpályánkon szeretnénk létesíteni. A fennmaradó TOP-os pályázat, 24,8 millió forint értékű, amit a hivatal szigetelésére, energetikai fejlesztésére nyertünk, ezt március végéig be fogjuk fejezni."- mondta Hág Attila.

Szeretnek Vindornyafokon élni az emberek. Nincs eladó ingatlan. A falu szélén készítik már elő azt a kis teret is ahol szabadtéri színpad kap helyet a helyiek szórakozására tartott rendezvényeknek.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Már folynak a válogatói a XIII.Országos Mélyrézfúvós Versenynek, amelyen keszthelyi tanuló is indul.
 
Fejér György 255 évvel ezelőtt született, tartalmas életén online előadáson ismerhetik meg az érdeklődők.
 
Várhatóan jövő hét közepén haladja meg a 3,5 milliót a beoltottak száma, akkor nyithatnak a teraszok.
 
Nagyon sokan felháborodtak a fővárosi mentők húsvéthétfői feljelentése miatt.
 
A leégett növényzet helyrejön, a madarak új fészket rakhatnak, de sok hüllő és kétéltű pusztult el.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár