Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Adventi lélekemelő kincskeresés Cserszegtomajon
2020. dec. 1. kedd | Cserszegtomaj
Adventi lélekemelő kincskeresés Cserszegtomajon
Adventi lélekemelő kincskereső játékra invitálja az érdeklődőket a Cserszegtomajért Hagyományőrző Egyesület. A három hétig tartó kalandtúra során három helyszínt kell megtalálniuk az érdeklődőknek a megtalált utasítások alapján. A játék vasárnap kezdődött, még lehet rá lehet hozzá csatlakozni.

Vasárnap a szentmisét követően is osztott útmutatókat a Cserszegtomajért Hagyományőrző Egyesület a lélekemelő kincskereső játékhoz. Többen érdeklődtek már rá korábban is, akadtak olyanok, akik az első adandó pillanatban már el is kezdték a fejtegetést. Először egy keresztrejtvényt kapnak a kalandorok. Ennek segítségével tudnak tovább keresgélni a játékosok. Az adventhez és a karácsonyhoz kapcsolódó fogalmakat kell beírniuk az üres rubrikákba. A játékot a Cserszegtomajért Hagyományőrző Egyesület azért találta ki, hogy a pandémia alatt is tudjanak közös programokon részt venni a családok, baráti társaságok.

„A gyerekek ezt nagyon élvezik. Innen jött az ötlet, hogy kicsit úgy bezárva lett minden család ebbe a helyzetbe. És mivel a Hagyományőrző Egyesületünknek ilyenkor nagyon sok rendezvénye van decemberben, mindenünk elmaradt. Próbáltunk egy olyan játékot kitalálni, ami a járványügyi helyzetnek megfelel. Szabadtéren, családilag, nem találkozunk senkivel, úgyhogy elindultunk kincset keresni és találni.” - ismertette Hardiné Partics Edina a  Cserszegtomajért Hagyományőrző Egyesület tagja.

A feladatokat főként gyermekeknek találták ki, azonban idősebbek számára is kikapcsolódást nyújt.

Varga Dorottya és Szabó Fruzsina közösen kezdték el a játékot. A keresztrejtvény után már a következő feladatot is megtalálták. A két fiatalnak nagyon tetszettek a feladványok.

„Szerintem ez egy nagyon ötletes játék és szerintem helye van itt a templomi meg a falu közösségének az ilyen vetélkedőnek, hogy meglássuk, hogy ki az, aki a legleleményesebb. És hogy még ez valamilyen szinten itt a vírusidejében is összekovácsolja a közösséget.”

Az útmutatónak és a feladatok megoldásoknak köszönhetően gyorsan ráleltek az első ládára. A helyes számkód megfejtésével gyorsan ki is nyitották és megtalálták benne a lélekemelő gondolatot, valamint a játék folytatásához elengedhetetlen útmutatást. A lányok szerint a vírushelyzetben is szükség van arra, hogy pozitív tanácsokkal gazdagodjanak.

„Most ez a vírus nagyon sok negatív energiát kaptunk vissza, az iskolában is  megnehezíti a dolgunkat, itt a templomban is nagyon. Hát igazából ez a játék nagyon sok pozitivitást ad, egy egészen új energiával tölt el.”

Összesen három helyszínen lehet ládákat találni, mindegyiket Cserszegtomajon belül. A játék szervezői elárulták, hogy minden kincsesláda egy adventhez köthető helyen található. A kirándulások során a települést is meg lehet ismerni, valamint kiváló lehetőséget biztosít a kikapcsolódáshoz is.  Útmutatókat az Egyesülettől lehet igényelni, de a közösségi oldalukról is letölthető. A játékon december 20-ig lehet részt venni.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

| 2025. dec. 22. hétfő 19:15 | Keszthely
Advent utolsó hétvégéje is nagyon gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket Keszthelyen. Vasárnap felgyúlt a negyedik adventi gyertya is.
| 2025. dec. 22. hétfő 19:15 | Keszthely
A Helikon Kórus hangversenye zárta az adventi hétvégét Keszthelyen. A Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában csendültek fel a karácsonyi dallamok.
| 2025. dec. 15. hétfő 19:15 | Gyenesdiás
Együtt gyújtott gyertyát Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus
| 2025. dec. 15. hétfő 19:15 | Keszthely
Számos programmal várták az érdeklődőket.
| 2025. dec. 9. kedd 19:15 | Cserszegtomaj
Az adventi forgatagban a forralt bor mellett számos terméket lehetett megvásárolni.
 
 
10:15
Balatoni Mozaik
10:45
Kvantum
11:19
Sporttárs
11:53
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Diagnózis
18:33
Zalai krónika
18:48
Savaria Filmfesztivál
19:10
Savaria Filmfesztivál
19:45
Göcsej Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.