Az M7-es autópálya holládi lehajtójánál lévő körforgalomnál még le van zárva az út, de pénteken reggel nyolc órától eltávolítják a terelőelemeket. Az autópályáról érkezőknek ezután nem a Vörs irányába vezető régi úton kell majd haladniuk Keszthely illetve Zalaegerszeg felé, hanem a Balatonszentgyörgyörgyöt dél-nyugatról elkerülő M76-os utat kell választani.
Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár az útszakasz átadási ünnepségén kiemelte: a ma átadott útnak nem csak helyi, hanem nemzetközi viszonylatban is jelentősége van. Hozzátette: 2030-ra elérhetővé teszik, hogy az ország bármely településéről fél órán belül meg lehessen közelíteni a gyorsforgalmi úthálózatot. "Ez mindannyiunk számára egy életminőség emelkedést is fog hozni. Azt gondolom, hogy nagyon szépen sikerült a kivitelezés, ami már most látszik belőle, és ez teljesen összhangban lesz a tájjal is. Én annak idején még biciklitúrákon láttam az építkezést. Láttam azt, hogy mit változtat a tájon. Összességében azt látom, hogy ez egy nagyon szép és harmonikus fejlődési lépés itt. Úgyhogy gratulálok mindenkinek, aki részt vett az építésében" - mondta az államtitkár.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő a beruházás gazdaság- és turizmus-élénkítő hatását emelte ki. Az út jelentőségét akkorra teszi, amikor a teljes projekt megvalósul. Hozzátette: "Sikerült elérni azt, hogy a következő szakaszt is előrehozták ütemben, tehát egy külön ütemként épül meg a Sármellék és a keszthelyi bekötő. Tehát nem kell megvárni, amíg zalaegerszegig eljut az út, hanem ahogy Fenékpusztához kész lesz, már közben épül ez a bekötő út, ami Keszthely-Hévízhez egy kétszer kétsávos bekötőutat ad, illetve épül majd a sármelléki repülőtérhez a bekötés. Mind a kettő nagyon fontos a térségünknek."
A most átadott szakasz körülbelül 4,1 km hosszan vezeti majd el az eddig Balatonszentgyörgyön keresztül haladó forgalmat. Az első ütem valójában 5,65 km hosszú. A fennmaradó körülbelül másfél kilométeres részre majd a második ütem elkészülte után lehet ráhajtani, addig Balatonszentgyörgynél terelik le az M76-os forgalmát. Az átadó ünnepségen részt vett és beszédet mondott Vigh László országgyűlési képviselő, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az útszakasz építése nem volt egyszerű feladat. Majd így folytatta: "Kihívás volt ugye ezen a terepen, ilyen domborzati viszonyok mellett és ilyen talajviszonyok mellett egy ilyen szintű utat megépíteni. 2018 januárjában indult a kivitelezés, a Strabag csoport végezte el, és ugye hála Istennek, ma ide jutottunk, hogy az első szakasz átadásra került, és épül a folytatás, ami 2022 januárjában kerül majd forgalomba helyezésre."
Az utat nemzeti színű szalag átvágásával adták át. Az új útszakasz Balatonszentgyörgy óriási átmenő forgalmát is tehermentesíti.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió