Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Idén is érkeznek az amerikai önkéntesek
2020. már. 4. szerda | Zala megye
Idén is érkeznek az amerikai önkéntesek
Tavaly nagy sikert aratott a „Learning Enterprises” program Zala megyében. A nyári háromhetes eseményre ebben az évben is érkeznek amerikai önkéntesek, akik a csatlakozó falvakban fognak angolt tanítani. A elmúlt évekhez hasonlóan Vonyarcvashegyre is várják az amerikai egyetemistákat.

2019 nyarán a Virginia Egyetem hallgatója tartott ingyenes angolkurzust 20 vonyarcvashegyi kisgyermek számára. A Learning Enterprises programot néhány év kihagyással tavaly rendezték meg újra a településen. A Zalai Falvakért Egyesület rendezvénye várhatóan idén is megvalósul ebben a községben is. A programot nyolcadik alkalommal szervezik meg Zala megyében.

„Még az előkészítés folyamatában vagyunk, de nem állunk rosszul. Az Egyesült Államokban is elindult a toborzás. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a szervező igazgatóval. Jelenleg úgy tudjuk, hogy nyolc amerikai önkéntes már fixen megvan. De hát mi azt szeretnénk, ha 10-12-en érkeznének. Hiszen a zalai oldalról már a várakozó közösségek, a várakozó településeink megvannak.” - mondta el Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület ügyvezető titkára.

Szeder-Kummer Mária elmondta, a Learning Enterprises várhatóan június végén, július elején valósul meg. A résztvevő községek köre jórészt kialakult már, azonban melléjük további két település is jelentkezhet, akik érdeklődnek a nem mindennapi nyelvi képzések iránt. Az egyesületnek nagyon jó a kapcsolata a községekkel, akiknek a helyi szervezésben van nagy szerepük.

„A településeknek valójában az a feladata, hogy legyen egy közösség, amelyik befogadja és megszervezi azokat a nyelvi órákat az esti, a délelőtti vagy a délutáni órákban, amely a helyi közösség tagjait szolgálja. Fiatalokat, idősebbeket, kezdőket vagy haladókat vagy valamilyen témához köti. Köti a művészetekhez, vállalkozáshoz és az is nagyon fontos feladata, hogy az önkéntesek számára három hétre befogadó családot találjon.” - tette hozzá a titkár.

A program célja az is, hogy az önkéntesek részt vehessenek a zalai mindennapokban, megismerjék a szokásokat, a számukra idegen kultúrát. Minden alkalommal július negyedikén szervezik meg a függetlenség napi közös kerti partit, ahol az összes önkéntes együtt vehet részt. Idén a tervek szerint Alibánfa, Alsónemesapáti, Egervár, Pusztaederics, Teskánd és Zalaegerszeg is társul a kezdeményezéshez.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2017. jún. 30. péntek 15:34 | Rezi
Amerikai egyetemekről érkeztek önkéntesek Zala megyei falvakba.
| 2023. okt. 3. kedd 14:51 | Keszthely
Ezzel a sármelléki légimentő bázis első helyen végzett az országos versenyben.
| 2023. szep. 29. péntek 16:52 | Keszthely
A harmadik alkalommal megszervezett programnak ezúttal is a Festetics-kastély ad otthont Keszthelyen.
| 2023. máj. 12. péntek 16:36 | Keszthely
A Szendrey-emlékházról szóló előadással és önkéntes találkozóval készültek a szervezők.
| 2023. már. 27. hétfő 16:12 | Keszthely
Keszthely nyugati városrészét tisztították meg a hulladéktól az önkéntes szemétszedők.
XI. Évfolyam 13. Szám
Megjelenés: 2025. július 11.
08:30
Határtalan
09:00
Keszthelyi Pódium
10:18
Luther Márton
10:32
Savaria Filmfesztivál
10:58
Savaria Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
17:50
Hittel,lélekkel
18:00
18:30
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.