Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Serdar Ünver egyik verse ihlette meg az alkotókat. A természetről szóló írás által mindenki saját elképzelése alapján valósítja meg a természetről szóló festményeit. Lichtenwaller Zoltán Garaboncról érkezett Vonyarcvashegyre, második alkalommal vesz részt a Helikon Tavernán. Mint elmondta, témafüggő, hogy milyen technikát használ, ittléte alatt az akrilfestéket választotta.
„Jelenleg két virágcsendélet készül. Nem akarom idézni kitől, de mondja, hogy nem hagyományos és ezért szeretem, mondta az illető szakember. És a kertemben nyáron találhatók, illetve tavasszal találhatók íriszek, ami most készülés alatt van, meg hát az örök téma a napraforgó.”
A Nemzetközi Művésztelepen a magyarok mellett külföldi alkotók is részt vesznek. Üzbegisztánból, a Felvidékről és Törökországból is érkeztek az egy hetes rendezvényre. Az alkotóközösségből idén a török Ibrahim Coban-t, a Selcuk egyetem képzőművészeti karának docensét választották művészeti vezetőnek. Mint elmondta, Vonyarcvashegyre érkezni nagy öröm, hiszen kiválók festőművészek között alkothat.
„Azt gondolom, hogy egy nemzetközi művésztelep rangjához méltó az esemény. Itt magas színvonalú alkotások készülnek, amelyek méltók egy professzionális művésztelep eredményeihez. Mindannyiunk nevében köszönettel tartozunk Fodor Márk úrnak, hogy ezt a lehetőséget biztosítja számunkra és Illésné Major Juliannának is a művésztelep kurátorának, hogy itt lehetünk. Itt a körülményekkel, az alkotói közösséggel és az eredményekkel is nagyon elégedett vagyok.”
A művésztelepen minden alkotónak két képet kell elkészítenie, erre egy hét áll a rendelkezésükre. A vásznakat a szervező, Fodor Márk biztosította a festők számára, a technikát mindenki saját maga választhatja ki. Illésné Major Julianna, a művésztelep kurátora elmondta, nagy öröm a számukra, hogy már a tizedik alkalommal szervezhetik meg az egy magánszemély által létrehozott és finanszírozott művésztelepet.
„Azt gondolom példaértékű több oldalról is. Egyrészt a kortárs művészet mecenatúrája számára egy példa, hogy vannak emberek, akiknek fontos az, hogy ezt a tevékenységet támogassák, illetve a másik oldal, hogy a kortárs művészek egyfajta bemutatkozási lehetőséget is kapnak.”
Az alkotók szombatig tartózkodnak Vonyarcvashegyen. Az elkészített festményeket egy későbbi időpontban fogják kiállítani.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV