Haász Gabriella a Balatoni Múzeum-Egyesület 1918-1919-es gyűjtéseit mutatta be a közönségnek. A történész-muzeológus leginkább írásos relikviákról beszélt, melyek nagy része a világháborúhoz köthetőek. A kutatás két évvel ezelőtt kezdődött a Múzeum fennállásának 120. évfordulójához kapcsolódóan. A hőskor iratanyaga a szakember szerint nagyon jól fennmaradt.
„A korabeli leltárkönyvek és még az akkor gyűjtött tárgyakból is nagyon sok minden megvan, így adott volt, hogy sok kis visszaemlékezést, kis cikket létrehozzunk és Internetes oldalakon is bemutassunk a látogatóknak. Úgyhogy ebből a gyűjtésből válogattam ezt a centenáriumhoz kötődő aktuális politikatörténeti anyagot.” - mondta el a történész-muzeológus.
Az eseményen szó esett a 2018-as Denevérek színes világa című kiállításról is, melynek természetvédelmi szempontjait emelték ki a visszatekintésen. Az előadók elmondták, az időszaki kiállítás nagyon sikeres volt, azonban ennek hátteréről korábban nem esett szó, ezért ezt is programra tűzték.
„Elsősorban az volt a célunk, hogy bemutassuk azt, hogy miért itt lett ez a kiállítás létrehozva, mik voltak az előzmények, milyen kutatások történtek itt denevértémában. Magának a kiállításnak milyen természetvédelmi vonzatai vannak, illetve mit tesz a természetvédelemért egy ilyen kiállítás.” - ismertette Németh Péter igazgatóhelyettes.
Az eseményen Havasi Bálint igazgató elmondta, a legtöbb esetben a látogatók csak a kutatások végeredményét látják, az oda vezető utat azonban nem ismerik. Az eseménnyel céljuk, hogy ezt a hiányosságot pótolják.
„Szerettük volna bemutatni ezt a gyakran fáradságos, tudományos kutatómunkát, amíg ezek a produktumok, ezek a végeredmények megszületnek. A múzeumot sokrétű kutatás jellemzi. Bár a Balatoni Múzeum egy kis területi múzeum, de régészeti néprajzi, történeti, természettudományos kutatások is zajlottak az elmúlt évben és több kiadványunk is megjelent.” - osztotta meg az igazgató.
A Visszatekintés című rendezvényen összesen hat kutatásról számoltak be a szakemberek. Mint elhangzott ebben az évben is folytatódnak a munkák, a múzeum dolgozói folyamatosan keresik a feltárandó területeket.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV