+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Minden egyes szentelés kapcsolat Istennel
2020. január 6. hétfő 14:21 - Keszthely
Minden egyes szentelés kapcsolat Istennel
Január hatodika az egyik legősibb keresztény ünnep, vízkereszt napja. Az egyház szerint ez Jézus megjelenésének ünnepe, valamint azoké a keresőké, akik nyitottak a természetfeletti hit iránt. Több szokás is kapcsolódik a naphoz, azonban az egyik legnépszerűbb a házszentelés. Ezt a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola is tartja, ma délelőtt az egész intézményt megáldották a Magyarok Nagyasszonya Plébánia papjai.

Tál Zoltán plébános kérte Isten áldását a Ranolder Iskolára. Mint elmondta, a házszentelés hagyománya messzire nyúlik vissza, a 19. századtól népszerű, Zala megyében még mindig sokan tartanak rá igényt. Az általános iskolába is évek óta ellátogatnak, hogy az intézményre, a dolgozókra és a tanulókra is szenteltvizet hintsenek. A plébános elmondta, teológiailag a házszentelés jelentése az, hogy a megáldott víz tartsa távol a gonosz erejét.

„Számunkra szükség van az Isten gondviselő szeretetére. Ez a szeretet ebben az áldásban megvalósul úgyis, hogy tudatosítja számunkra, hogy Isten gondviselő szeretetén túl a gonosz lélek ártó cselvetésének is ellentmondunk és hisszük, hogy ez az áldás valóban, mint Istentől jövő jó nem csak az iskola falait érinti, hanem mindazokat, akik ennek az iskolának a küszöbét átlépik.” - ismertette a plébános.

A Magyarok Nagyasszonya Plébánia papjai az iskola minden termében külön-külön kérték az isteni áldást. A szenteltvíz hintését követően az ajtófélfákra a Krisztus áldja meg a hajlékot kifejezés latin rövidítése, a C+M+B betűk mellé került a 20-as szám jelezve az évszámot. Őry Gábor igazgató elmondta, a hagyomány mellett hitükből is adódik, hogy minden évben megtartják a szokást.

„Az új dolgoknak is egy picit a számbavétele, azoknak is a megáldása, hiszen az iskolánk azért évről évre gyarapodik és szépül. Tehát magyarán minden évben egy kis újdonság van, amivel tudunk büszkélkedni. Illetve amiért hálát adhatunk Istennek és minden évben, amikor ez a házáldásra sor kerül, akkor mindig ezekre is gondolunk.” - emelte ki az igazgató.

Hozzátette, 2019-ben a kápolna renoválása mellett az ajtók felújítása zajlott. Az elmúlt hetekben kezdték meg a tanári szoba korszerűsítését. A tervek szerint idén szeretnének műszaki fejlesztéseket is elvégezni az intézményben. A házszentelést még lehet igényelni a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébánián.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az adventi gesztenyesütést Gyenesdiáson.
 
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
 
Elhunyt Réthelyi Jenőné, a hírt családja osztotta meg televíziónkkal.
 
Négy év után ismét vetélkedtek a Mikulás Kupáért.
 
Nevükhöz nagyon sok helyi kulturális program létrejötte fűződik.
 
A korszerű csomóponttal nőtt a közlekedésbiztonság.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus