A közmeghallgatás elején Horváth Jánosné, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke felkérte dr. Gábor Hajnalka jegyzőt, hogy ismertesse a főbb változásokat, amik a közigazgatásban történtek. A jegyzőnő hangsúlyozta, bár voltak átszervezések, a személyes ügyekkel ugyanabban az időben várják az ügyfeleket, mint az eddig megszokottak.
Az eseményen jelen volt Horváth István rendőrkapitány, aki hangsúlyozta, a Keszthelyi Rendőrkapitányság minden segítséget megad ahhoz, hogy közös együttműködéssel tudjanak dolgozni. Ehhez azonban mind a romáknak, mind a rendőröknek a gyűlölködés helyett támogatóan kell egymás felé fordulniuk.
A programon köszöntötte a jelenlévőket Nemes Klára képviselőasszony is, aki elmondta, a városi önkormányzat a jövőben összedolgozik az RNÖ-vel, mivel közös erővel lehet változást elérni. Hozzátette, a következő hetekben a rászorulóknak karácsonyi meglepetéssel is készülnek.
A közmeghallgatáson beszámoltak arról is, hogy az RNÖ beadott egy pályázatot, amivel 35 roma kisgyerek nyári táborozását szeretnék segíteni.
Az esemény végén a gyerekeknek mikuláscsomagokat osztottak ki és megvendégelték a jelenlévőket.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV