Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Megújul a kórház bejárata
2019. okt. 15. kedd | Keszthely
Megújul a kórház bejárata
Megújul a Keszthelyi Kórház főbejáratának lépcsője. Több, mint fél éve a lépcső egy része már le volt zárva. A megtöredezett, repedezett feljárat veszélyessé vált. Eddig kellett várni a technológiai folyamatra, hogy a felújítás megkezdődhessen.

Ha időben be tudják fejezni az alapozást és megérkezik a burkolólap is akkor novemberben befejeződik a feljárat megújítása és átadásra kerülhet rendeltetésszerűen a betegek részére. A 4 milliós beruházás részben a kórház saját forrásából valamint központi keretből valósul meg, de számítanak a város támogatására is. A felújítás ideje alatt a betegek és a látogatók két bejáratot is igénybe tudnak venni, hogy eljussanak a szakrendelőkbe és az osztályokra.

"A Tapolcai út felől javaslom megközelíteni il. bejutni  a kórháznak a területére. Reggel mi kinyitjuk az Erkel Ferenc utcai az un. teherkaput is, ahol szintén be lehet közlekedni- gyalogosan hangsúlyozom- de tekintettel, hogy az teherkapu és ott közlekednek az élelmiszer beszállítók, a szemétszállítók, a gázt –az orvosi gázt szállítók, mosodai szállítók. Ezek rendelkeznek távirányítóval a kapuhoz és előfordulhat, hogy ők becsukják."- adott tájékoztatást Dr. Kvarda Attila, főigazgató.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2017. máj. 3. szerda 15:21 | Keszthely
A közösségi térként is szolgáló lépcső szélesebb lett és új burkolatot is kapott.
| 2026. aug. 21. péntek 19:15 | Keszthely
A város 2,5 millió forint támogatást nyert erre a Nemzeti Kulturális Alaptól. Az önrésszel kiegészítve 10,5 millió forintot fordítanak a beruházásra.
| 2026. júl. 27. hétfő 19:15 | Keszthely
Befejeződött a keszthelyi zsidó temető megtisztítása, amely tavaly ősszel civilek összefogásával és a város támogatásával indult.
| 2026. júl. 8. szerda 19:15 | Gyenesdiás, Balatongyörök
Kőkereszteket újított fel Gyenesdiáson és Balatongyörökön a Nyugat-Balaton Leader Egyesület.
| 2026. ápr. 3. péntek 19:15 | Keszthely
Visszaköltözhettek a csoportok, egyesületek.
20:21
Savaria Filmfesztivál
21:00
Kukkantó
21:24
Zalai krónika
21:39
Savaria Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:15
Umatik animációs stúdió
22:26
Savaria Filmfesztivál
23:21
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.