Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Megújult a Közgáz bejárata
2017. máj. 3. szerda | Keszthely
Megújult a Közgáz bejárata
Szélesebb lett és új burkolatot is kapott a keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium lépcsője. A mintegy 10 millió forintos beruházás a fenntartó Zalaegerszegi Szakképzési Centrum saját forrásaiból valósult meg. A jövőben tervezik a külső burkolat festését és a belső terek megújítását is.

Ünnepélyes keretek között adták át a Közgazdasági Szakgimnázium megújult lépcsőjét. A munkálatok három hónappal ezelőtt kezdődtek, és a ballagási ünnepségre már az átépített bejáratnál kerül majd sor. Siszler Katalin, az intézmény igazgatója elmondta, az új lépcső nem csak bejáratként, hanem közösségi térként is szolgál majd.

„Ennek a lépcsőnek nem csak az a funkciója, hogy a gyerekek ki-be járnak rajta, hanem tulajdonképpen ez tölti be részben az udvar szerepét, részben az ünnepségeknek helyszínt adó szerepet is be kell töltenie. Ezért úgy gondoltuk, hogy a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal karöltve megpróbáljuk felújítani, és egy méltó teret adni ezeknek az ünnepségeknek, az udvar funkciójának.” - tájékoztatott a Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója.

Az 1990-ben átadott épületszárnyban jelenleg 300 diák tanul. 2011-ben már történt egy jelentős felújítás, akkor akadálymentesítették az épületet, és egy liftet is beépítettek a bejárathoz. A lift két oldalán lévő lépcső azonban szűkösnek bizonyult, ezért volt szükség az átalakításra. A keszthelyi oktatási intézmény bejárata a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum saját forrásaiból újult meg. Az átadón Szabó Károly főigazgató elmondta, azért is fontos ez a beruházás, mert a szakképzett fiatalság a jövő záloga.

„Kiemelt célként kezeltük, hogy balesetmentesen legyen megközelíthető a Közgazdasági Szakgimnázium. Ha már hozzányúltunk, akkor esztétikailag is mintegy 10 millió forintból valósítottuk meg az első lépcsőt, az első lépést. További tervünk az, hogy az egész külső homlokzatot lefessük. További terveink, hogy a két iskolát közösen, az Asbóthot illetve a Közgázt megfelelő tornateremmel lássuk el.” - mondta a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A Szakképzési Centrum a külső homlokzat festését, illetve a belső terek megújítását saját beruházásból, a két iskola közös tornatermét pedig pályázati forrásból kívánja megvalósítani. Az átadási ünnepséget követően az iskola diákjai egy zenés-táncos műsorral is kedveskedtek a meghívott vendégeknek és diáktársaiknak.

Regman Karola - Keszthelyi TV

 

                       

| 2025. ápr. 10. csütörtök 19:15 | Keszthely
Környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek a Közgázban.
| 2025. már. 11. kedd 19:15 | Keszthely
Természettudományos diákkonferenciát rendeztek a Közgázban.
| 2025. jan. 13. hétfő 19:15 | Keszthely
A Közgazdasági Technikumban az idén is megszervezték a tavaly nagy sikert aratott jótékonysági hangversenyt.
| 2024. dec. 20. péntek 19:15 | Keszthely
Az Asbóth iskola és a Közgáz diákjai örvendeztették meg az Idősek Otthona lakóit karácsony előtt.
| 2024. jún. 27. csütörtök 19:15 | Keszthely
Pályaválasztási tábort szervezett a Közgazdasági Technikum.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
21:52
Göcsej Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:45
Balasport 2025
23:15
Hargita Tv
23:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.