Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Harmadik lett a Zalakarosi Fürdő az Év Fürdője szavazáson
2019. okt. 1. kedd | Zalakaros
Harmadik lett a Zalakarosi Fürdő az Év Fürdője szavazáson
Idén is három kategóriában kerestek győztest, a Zalakarosi Fürdő a legnagyobb fürdők kategóriájában lett bronzérmes. Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A versenyben 2019. június 1. és augusztus 31. között közel 200 hazai fürdő vett részt. A közönségszavazást a termalfurdo.hu szervezte, összesen 153 ezer szavazat érkezett.

Az öt éve indított kezdeményezéshez a Zalakarosi Fürdő eddig mindig csatlakozott, és az élmezőnyben végzett. A Zalakarosi Fürdő a verseny eddigi története során idén szerezte a legtöbb szavazatot, több mint nyolc ezren voksoltak rá.

A versenyen elért helyezésről szóló tanúsítványt szeptember 27-én, a turizmus világnapján adta át Sánta Tibor, az "Év Fürdője" közönségszavazást meghirdető termalfurdo.hu portál alapítója. Elhangzott, az adatokból látszik, hogy növekszik ennek a fürdőnek a népszerűsége.

„Országos szintem is azok tudnak jobban szerepelni, amelyek talán kicsit fiatalabb korosztályt vonzanak. Itt a régióban például Sárvárt tudnám hasonló profillal említeni, de idén a Zalakarosi Fürdőnek sikerült őket is megelőzni és eddig minden évben sikerült megelőzniük a hévízi fürdőt is, amely pedig – legjobb tudomásom szerint – lényegesebben nagyobb látogatószámmal rendelkezik. Magyarán szólva azt mondhatjuk, hogy a Zalakarosi Fürdővel talán elégedettebbek kicsit a vendégek” - nyilatkozta Sánta Tibor, termalfurdo.hu portál alapítója.

Nagy eredménynek könyvelik el ezt a helyezést a fürdőben. Eddig minden évben a dobogó közelében volt Zalakaros. Cziráki László vezérigazgató úgy fogalmazott, tartósan az ország legnépszerűbb fürdői között van Zalakaros. 2018 kiemelkedő esztendő volt a fürdőben is. A múlt évben meghaladták a 650 ezres vendégszámot. A város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő fürdő bevétele pedig mintegy 100 millió forintos növekedéssel meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

Cziráki László vezérigazgató: „2019 első 8 hónapja alapján megállapítható, hogy 2019 év hasonló lesz, mint 2018. Sőt, remélem, hogy a gazdasági eredményeink meg is haladják majd a 2018-as évet. Az első 8 hónapban annak ellenére sikerült kiváló eredményt elérni, hogy nem kedvezett nekünk a májusi és júliusi csapadékos, hűvös időjárás, valamint több felújítási projekt is zajlott a fürdőben. Ezek közül a gyógycentrum, gyógykert felújítását már befejeztük, a szaunavilág építése még zajlik, de Karácsonyra azt is be fogjuk fejezni. Úgy gondolom, hogy egy igen kiemelkedő év a 2019-es év is a Zalakarosi Fürdő életében.”

A vezérigazgató hozzátette: már készül a 2020-as fejlesztési tervük. A fürdőben szeretnének egy ifjúsági szállót kialakítani, de kempingépítés és medence felújítások is szerepelnek az elképzelések között.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

 

| 2026. júl. 23. csütörtök 19:15 |
A cél, hogy közösen tehessenek a balatoni turizmus támogatásáért.
| 2026. júl. 20. hétfő 19:15 | Zalakaros
1997. július 17-én nyilvánították várossá Zalakarost. A nevezetes eseményről napra pontosan emlékeztek meg idén, a Karos Korzón.
| 2026. máj. 27. szerda 19:15 | Zalakaros
A Zalakarosi Fürdő vezérigazgatóját, Végh Andort választották meg a Magyar Fürdőszövetség elnökének, aki eddig az alelnöki tisztséget viselte.
| 2026. jan. 8. csütörtök 19:15 | Zalakaros
A fürdő és a szálláshelyek vendégforgalma is növekedett a fürdővárosban.
| 2025. dec. 5. péntek 19:15 | Zalakaros
Új attrakcióval, korcsolyapályával és karácsonyi csodaországgal várják a vendégeket.
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Ludovika TV
20:00
Savaria Filmfesztivál
20:30
Egy csipetnyi szó
21:00
21:30
22:00
Ludovika TV
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.