+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a VSZK
2019. szeptember 2. hétfő 15:59 - Keszthely
Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a VSZK
Az 56. tanévet nyitották meg hétfőn reggel a VSZK-ban. Az ünnepségen megemlékeztek az 55 éves intézményről és felelevenítették a kezdeteket is. A hagyományokhoz híven köszöntötték a 9. osztályos diákokat is. Országosan mintegy 1,2 millió diák kezdte meg a 2019/2020-as tanévet.

Léggömböket engedtek a magasba a VSZK 55. évfordulója alkalmából az intézmény tanévnyitóján. Az iskola 1964-ben nyitotta meg kapuit, a jelenlegi épületben pedig 1969 óta várja a diákokat. A VSZK megalapításának célja az volt, hogy a Balaton-parton létrejöjjön egy olyan oktatási intézmény, ahol vendéglátóipari és kereskedelmi szakembereket képzenek. Az iskolát ma is szívesen választják a diákok.

„Ahol lakok, elég közel van hozzá, és elég szimpatikus volt az iskola. Nagyon örülök, hogy felvettek.” - mondta az egyik 9. osztályos tanuló, Somogyi Lara.

Az ünnepségen elhangzott, minden tanév különleges és egyedi, azonban az idei kiemelten fontos a VSZK életében. Az intézmény igazgatója visszaemlékezett a kezdetekre, amikor 300 szakközépiskolás és több mint 100 szakmunkás tanuló ült be Keszthely új szakképző iskolájának padjaiba. Elhangzott, az elmúlt 55 év alatt a VSZK igazi lényege nem változott: olyan iskolává válni, amely korszerű képzési rendszerrel segíti a diákok fejlődését.

„A VSZK azt gondolom, hogy nem kis rangot vívott ki magának az elmúlt 55 évben. Annak idején, amikor az intézményt elindították, elsősorban szakemberekre, kiváló szakemberekre volt itt szükség a Balaton partján. Ez a kiinduló alap ez napjainkra sem változott, hiszen óriási munkaerő hiány alakult ki ezeken a területeken is. Ehhez hozzáteszem azt, azért itt Keszthelyen, a Balaton partján, Hévíz, a második legnagyobb szállodakapacitással rendelkező város szomszédságában továbbra is óriási szükség van vendéglátós turisztikai szakemberekre.” - tájékoztatott a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának igazgatója, Fisli István.

Az intézményben a tanév során több alkalommal is megemlékeznek az elmúlt 55 évről. Lesz jubileumi hét, ahol a diákoknak szerveznek programokat, novemberben pedig gálaműsort tartanak a több mint fél évszázad emlékére. Mindemellett a tanév során az iskola udvarán lobog majd a jubileumot hirdető zászló is.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Balatongyörökön is csatlakoztak a 10 millió fát Magyarországra felhíváshoz.
 
Ipari kikötő ellen tiltakoztak.
 
Harminckét csapat vett részt a kolbásztöltő versenyen.
 
Több, mint 200 tételt kóstolhattak a vendégek a bormustrán.
 
Az intézmény diákjai és tanárai műsorral és az emlékek felidézésével ünnepeltek a Balaton Színházban.
 
Több száz diák vett részt a Zala Megyei Kormányhivatal Pályaválasztási kiállításán.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó