+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A régészet titkai
2019. augusztus 30. péntek 17:37 - Vállus
A régészet titkai
A pálos kolostor vízelvezető rendszerét és a templomhajót a szentéllyel összekötő diadalívet is feltárták a régészek Válluson. Az ásatáson idén is szerveztek nyílt napot, ahol az érdeklődők beleshettek a munkálatokba. A feltárás a kezdetek óta közösségi régészetként működik, így bárki bekapcsolódhat a munkába.

Az ásatás idei eredményeit ismertette az érdeklődőkkel Havasi Bálint. A Balatoni Múzeum igazgatója 2016-ban indította útjára a pálos kolostor feltárási munkáit a Göcseji Múzeummal együttműködve. Azóta rendszeresen tartanak nyílt napokat, ahol az érdeklődők beleshetnek a régészek munkájába.    

„Nagyon régóta érdeklődöm jómagam is a történelem iránt, meg a környékbeli középkori emlékek iránt. Sokszor túráztunk erre a családdal, tudtuk jól, hogy itt van ez a rom valahol, hogy hol, azt pontosan mi sem tudtuk. Úgyhogy nekem nagy öröm volt mikor meghallottam, hogy három éve végre elkezdték itt is a területnek a feltárását.” - mondta egy érdeklődő, Dr. Csütörtöki Attila.

Az ásatás a kezdetek óta közösségi formában zajlik. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek mellett a régészet vagy a pálosok iránt érdeklődők is részt vesznek a munkában. A felnőttek mellett a gyerekek is sokat segítenek a feltárás során.

„A második kutatóárkot ástuk első nap meg a napokban, és most az utolsó nap meg, tegnap itt a mosást csináltuk.” - tájékoztatott az egyik önkéntes, Herczeg Botond.

A pálos kolostor romjairól rendkívül kevés forrás áll rendelkezésre a szakembereknek. Az első, 2016-os feltárás során már láthatóvá vált a templom elhelyezkedése, így idén ennek megfelelően ásták ki a szelvényeket.

„Az elsődleges célunk itt a templom alaprajzának a tisztázása, a méreteknek a meghatározása volt. Itt tulajdonképpen a teljes templomot hosszában, tehát kelet-nyugati irányban keresztülvágtuk, így feltártuk a szentélynek egy részét, előkerült a szentélyt a hajótól elválasztó diadalív, és eljutottunk a hajónak a nyugati zárófalához is.” - emelte ki Simmer Lívia, a Göcseji Múzeum vezető régésze.

Az ásatáson idén  nagyjából 12-15 önkéntes vesz részt. Emellett sokan vannak, akik anyagilag támogatják a feltárást. A Balatoni Múzeum egyelőre nem vesz igénybe pályázati forrást a munkálatok elvégzéséhez.    

„Évről évre egyre több látogató és egyre több önkéntes régész vesz részt a munkánkban. Van, aki egy-két napra érkezik, van aki viszont az ásatásnak több mint a felét itt tölti. Most már a közösségi régészeinknek a száma eléri az egy tucatot, akik folyamatosan bekapcsolódnak a munkába. Részt vesznek, segítenek a feltárásban.” - tájékoztatott Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója.

A régészek idén egy vízelvezető rendszert is feltártak. Most még visszatemetik a falakat, a jövőben azonban tervezik, hogy rekonstruálják a pálos kolostort, így az látogatható lesz a nagyközönség számára.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A Katasztrófavédelem ellenőrizte a lakossági riasztó berendezéseket.
 
Több mint 300 helyszín csatlakozott már a Látás hónapjához.
 
Vonyarcvashegyre érkezett a Wood Wide Web vándorkiállítás.
 
Keszthelyen 75 km/órás volt a legerősebb a széllökés vasárnap.
 
Több mint 250 regisztrált vendég érkezett az ország minden részéből a 6. Villanyautós Baráti Találkozóra
 
Castelli Árpád vasútépítő mérnök nyaralójára, valamint a becehegyi vasútállomás épületére került egy.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus