Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Keszthelyen is magas volt a részvétel
2018. ápr. 9. hétfő | Keszthely
Keszthelyen is magas volt a részvétel
„Keszthelyen is, mint a Zala 2.számú választókerületében mindenhol, rendben lezajlott a választás” - mondta Híradónknak a Helyi Választási Iroda vezetője Dr. Horváth Teréz. Április 8-án nagyon sokan mentek el a városban is szavazni. Tizenhét szavazókörben több mint 14 ezer választópolgárt vártak a voksolásra.

Április 8-án reggel 6 órától adhatták le voksaikat az állampolgárok. Keszthelyen  17 szavazókörbe várták a választópolgárokat. Hét órakor a Zala 2. számú választókerületében, Keszthelyen is, már  több szavazókörben jelentős volt a részvételi arány. Volt olyan szavazókör ahol sorban álltak az emberek, hogy szavazatukkal véleményt nyilvánítsanak. Akadt olyan szavazó aki négy évvel ezelőtt nem szavazott az idén azonban fontosnak tartotta, hogy  aktívan  részt vegyen a választásban. Somogyi Vincéné 2010-ben külföldi tatózkodása miatt nem tudott szavazni, az idén azonban már kora délelőtt az urnához járult.

A  Városi Kórházban, a  11-es szavazókörben délelőtt 11 órakor jártunk. Akkor  már a megjelent választópolgárok száma meghaladta a 30%-ot. Megállás nélkül dolgoztak a szavazatszámláló bizottság tagjai. Ez volt az a szavazókör ahol a szavazás végén nem bontottak urnát, mert a külképviseleti és a nem Keszthelyen leadott voksokat is oda várták. Így egy hét múlva számlálják az urnák tartalmát- mondta a szavazókörben Pálfi Károly a Szavazatszámláló Bizottság elnöke.

A másik helyszínen, az Egry iskolában kijelölt szavazókörökben is  magas volt a részvétel. Sokan a szavazás napjának délelőttjét választották. Teissl Dániel első alkalommal állt a szavazatszedő bizottság elé, s kérte a szavazólapot. Országgyűlési képviselőválasztáson még nem volt lehetősége részt venni. Azonban most nagyon fontosnak tartotta, hogy a jövőjéről dönthessen.

Az Életfa iskolában kijelölt szavazókörökben is türelmesen vártak az emberek a sorban. Hullámokban érkezett a tömeg. Sokan szerettek volna  az urnákhoz járulni még  ebéd előtt. Találkoztunk  olyan   szavazóval  is aki átvehette  az első szavazóknak járó ajándékot, de nyilatkozni arról, hogy miért tartotta fontosnak ,hogy szavazzon, nem akart. A Georgikon Kar "D" épületében a város nyugati részének választói szavazhattak. A délutáni órák nyugalmasabban teltek a szavazókörökben. 15 órára már látható volt a részvételi adatokból, hogy a Zala 2-es választókerületben magas, 53,64% volt részvétel. De országosan is 8,62%-al meghaladta a 2014 évi választási részeredményt. A Keszthelyi VSZK-ban is sokan éltek szavazati jogukkal.

Este fél hétre, a részeredmények alapján a választókerület szavazóköreiben, a választók  68,07%-a adta le szavazatát. 19 órakor a szavazókörök bezárultak. A Ranolder iskolában abban a szavazókörben jártunk urnabontáskor, amelyik az átjelentkezők számára is rendelkezésre állt. Jól látható  a zöld borítékokból, hogy sokan szavaztak  átjelentkezéssel Keszthelyen is. Az egyéni választókerület keszthelyi választását a Helyi Választási Iroda vezetője értékelte. Horváth Teréz elmondta, hogy minden szavazókörben rendben zajlott a szavazás. Rendbontás, attrocitás sehol nem volt. Keszthelyen is magas volt a részvétel, meghaladta a 70%-ot.

A névjegyzékben és a mozgóurnát igénylő választópolgárok  jegyzékében a választópolgárok száma 14.248 fő volt  Keszthelyen ebből  99.32%-os feldolgozottság mellett az érvényes szavazólapok száma 10 066.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

 

| 2022. ápr. 4. hétfő 19:01 | Keszthely
Keszthelyen is magas volt a szavazók aránya.
| 2014. okt. 14. kedd 10:39 | Keszthely
A választásra jogosultak csupán 35 %-a járult az urnák elé vasárnap.
| 2025. már. 20. csütörtök 19:15 | Keszthely
Bemutatta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció helyi jelöltjét.
| 2024. szep. 12. csütörtök 19:15 | Keszthely
Keszthelyen tartott fórumot Dékány Péter választókerületi elnök és Varju László a DK alelnöke.
| 2024. júl. 15. hétfő 19:15 | Keszthely
Pikniket szervezett a Városi strandon a VÁRTAK. Itt mondtak köszönetet támogatóiknak.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.