Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A Bocuse d'Orral is ismerkedtek a VSZK-sok
2019. máj. 30. csütörtök | Keszthely
A Bocuse d'Orral is ismerkedtek a VSZK-sok
A Michelin-csillagos séfekről, éttermekről és a Bocuse d’Orról is hallhattak érdekességeket a VSZK-s diákok egy rendhagyó tanóra keretében. Az intézményben többször szerveznek külön szakmai előadásokat a tanulók számára, melyek motivációul szolgálnak. A mostani alkalmon azt is bemutatták nekik, hogy megfelelő munkával minden álom valóra válhat.

A vendéglátós szakma sztárjait mutatja be Tóth Gábor a keszthelyi VSZK-s tanulóknak. Előadásában a kor séfjeinek történetéről és a magyar gasztroforradalomról hallhatták a diákok és a szakoktatók. Mint a mesteroktató hangsúlyozta, minden korosztály számára érdekesek ezek az információk, sokakban indulhat meg általuk a vágy a szakmai siker iránt.

„Több helyszínen adtam már elő ezt az előadást, azt vettem észre, hogy nagyon motiváló tud lenni a fiatalok számára. Tehát akkor, volt ahol sorba álltak, hogy kérdezhessenek, de hogyha akkor nem is, másnap azért az oktatókat megkeresték, hogy hogyan lehet ide bekerülni és mit kell ahhoz tenni, hogy ők is versenyzők vagy résztvevői legyenek valamilyen szinten ennek a versenysorozatnak.”

Többek között ezt a kisfilmet is bemutatták a diákoknak, ami a 2016-os Bocuse d’Or verseny hangulatát illusztrálja. Mint elhangzott, a versenyeken korábbi VSZK-sok is megfordultak. Ez az információ is sokakat sarkallt arra, hogy érdeklődjenek a megmérettetések iránt.

„Maga az előadás nagyon izgalmas volt, jó volt látni, hogy nem csak a tömény tananyagot tanuljuk, hanem ezt a tananyagot kamatoztatni is tudjuk. És jó volt látni, hogy fiatalon, mint tanuló is bekerülhetünk ilyen versenyekbe.” - mondta el Tajti Bálint.

A VSZK-ban nem először rendeztek hasonló témakörű rendhagyó órát. Mint a szakoktatók is vallják, a fiatalok számára is motiválóan hathat, ha a tananyagon kívül is kapnak információkat elődeik szakmai sikereiről.

„Nagyon szeretnénk, hogy a jövőben visszakerülhessünk a vérkeringésbe egy országos szintű vendéglátói iskolává válhassunk mi is. És nagyon szeretnénk, hogy a tanulóink eljuthassanak olyan külföldi gyakorlatra és belföldi Michelin-csillagos séfek commis-jaiként, hogy méltón tudják képviselni hazánkat akár egy ilyen versenyen is.” - ismertette Szabó Melinda szakoktató. 

A szakoktató hozzátette, a jövőbeli tervek között szerepel, hogy elindítják tanítványaikat több versenyen is. Várhatóan jövőre részt vehetnek az Euroskillsen.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2025. már. 24. hétfő 19:15 | Keszthely
Az elődök felismerték, hogy jól képzett szakemberekre van szükség.
| 2025. már. 20. csütörtök 19:15 | Keszthely
Jubilál a VSZK.
| 2025. már. 10. hétfő 19:15 | Keszthely
219 tanulónak és 30 felnőttnek kellett elhagyni az intézményt. Néhány személyt megfigyelésre kórházba szállítottak.
| 2025. már. 5. szerda 19:15 | Keszthely
Új iskolatörténeti könyv jelenik a napokban.
| 2025. jan. 30. csütörtök 19:15 | Keszthely
Jakabfi Dávid mestercukrász tartott képzést a keszthelyi VSZK diákjainak.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hargita Tv
06:52
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Forgószínpad
08:19
Diagnózis
08:49
Göcsej Filmfesztivál
09:00
09:30
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.