Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Három keszthelyi család kapta meg a Családok Helikonja Lángját
2019. máj. 28. kedd | Keszthely
Három keszthelyi család kapta meg a Családok Helikonja Lángját
Negyedik alkalommal rendezték meg a Családok Helikonja nevű rendezvényt Keszthelyen. A program hiánypótlóként indult, mely a családok fontosságára hívja fel a figyelmet. A kétnapos esemény idei témaköre a generációk köré szerveződött.

Koncerteken és játékos előadásokon is részt vehettek az érdeklődők a rendezvényen. A szervezők tapasztalata szerint szívesebben mozdulnak ki a helyi lakosok, ha őket megszólító program valósul meg. Ezért hívták életre a Családok Helikonját, hogy olyan eseményt szervezzenek, ami közvetlenül érinti a családokat. Ezt a látogatók is szívesen fogadták.

„Amit én láttam, az gyönyörű volt. Volt tanítványaim szerepeltek, nagyon nagy szeretettel hallgattam és néztem őket.” - mondta Dr. Bürgés Györgyné Simon Márta.

Mint minden évben, idén is egy témakör köré szervezte a programokat az ADD meg a lehetőséget! Alapítvány. Ebben az évben „Generációk családjai, családok generációi” címmel arra hívták fel a figyelmet, hogy szükség van a családok idősebb tagjainak segítségére is. Ezt véleményük szerint kompetenciafejlesztéssel tudják elérni a legkönnyebben. Ez azt jelenti, hogy szükséges új ismeretekkel gazdagodnunk a generációk sajátosságairól, készségeiről, és meg kell tapasztalnunk az attitűdváltozásokat is.

„Mi bizakodók vagyunk abban, hogy mindenki kapott egy gondolatot. Valamit, egyet. És ha egy gondolatot haza visz, ami utána benne tovább él, akkor azt gondoljuk, hogy már megérte. Ugyanezt gondolom a tegnapi napról is. Ugye a kétnapos rendezvényünk az mindig úgy áll össze, hogy az első nap, az egy szakmai nap” - ismertette a program háziasszonya, Dr. Hada Zsuzsanna.

A Családok Helikoni lángját négy évvel ezelőtt gyújtottak meg először. Ezt adták most tovább 3 keszthelyi családnak megőrzésre. A Nagy, az Oppel és a Gelencsér család több generáció óta él a városban, sokat köszönhetnek nekik a helyiek. Mint a famíliák képviselői elmondták, örömmel vették a felkérést.

„Helikonos gimnazistaként 50-60 évvel ezelőtt kaptam az elismeréseket, buzdítást, lelkesítést, ma pedig megtiszteltetés, hogy életpéldaként, 75 évesként elmondhatom a 10 generációs családomat a keszthelyieknek. És buzdítok mindenkit városunk őszinte szeretetére.” - mondta el Dr. Gelencsér József.

A lámpások mellett szimbolikusan a Boldogság Kék Madarát is megkapták a családok képviselői. A program közös énekléssel ért véget.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

| 2017. máj. 23. kedd 14:55 | Keszthely
Színes programokkal várták a családokat a Balaton partra a Családok Helikonja második napján.
| 2017. máj. 23. kedd 12:01 | Keszthely
A generációs külünbségekről és a speciális nevelési igényű gyerekekről esett szó a Családok Helikonján.
| 2022. okt. 12. szerda 17:02 | Keszthely
A Család- és Gyermekjóléti Központ szervezett konferenciát, hogy segítség a városban működő intézményeket
| 2020. feb. 25. kedd 15:18 | Keszthely
Hagyományos télbúcsúztató rendezvényét szervezte meg a Közösségi Értékekért Egyesület
| 2018. már. 23. péntek 16:47 | Keszthely
A különböző nemzedékek közötti különbségekről és azok áthidalásáról hallhattak előadást az érdeklődők.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
Göcsej Filmfesztivál
18:52
Göcsej Filmfesztivál
18:56
Savaria Filmfesztivál
19:49
Göcsej Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Göcsej Filmfesztivál
21:52
Göcsej Filmfesztivál
21:56
Savaria Filmfesztivál
22:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.