Az utolsó munkálatokkal is lassan végeznek a hajósok. A legtöbb vitorlás már készen áll arra, hogy a jó időben kimehessenek rajta a nyílt vízre. A tavaszi feladatokat már elvégezték a tulajdonosok, a köteleket is kicserélték már újakra. A Keszthelyi Yachtkikötőben 150 hajó, köztük dragonok, sporthajók, katamaránok és egyéb versenyhajók foglalnak helyet.
„A hajók már zömében 90% fölött vízen vannak. Jönnek a bérlők és egyre kezdik újraéleszteni a berozsdásodott mozdulatokat, amiket ősszel-télen ugye abbahagytak. Gyönyörűen fejlődik a kikötőnk, most már 150 körüli hajólétszámmal büszkélkedhetünk. És amivel még büszkélkedhetünk itt Keszthelyen, hogy igazából a Balatonon már alig található kikötő, nálunk azért még mindig tudunk fogadni, így hát messzebbről is jönnek bérlők, tulajdonosok”. - mondta el Ács István kikötőmester.
A kikötőmester hozzátette, a 150 hely mellett 10-12 vendéghelyet tudnak biztosítani a beérkezőknek, de egy nagyobb rendezvény kapcsán akár 200 járművet is ki tudnak kötni.
A versenyszezon is hamarosan kezdődik. Két hét múlva indul a keszthelyi szervezésű Pünkösdi Regatta.. Ez a második legnagyobb vitorlás verseny a Balatonon a Kék Szalag után. A megmérettetésre több száz hajót várnak, köztük lesz a HUN3 Bogi nevű katamarán is, mely két teljesen új vitorlával kezdte meg a felkészülést.
„Alapvetően elkezdtük a tavaszi munkálatokat, egy ilyen hajónál sosincs olyan, hogy befejeztük és vége van. Jól állunk, gőzerővel készülünk a szezonra, ugye két és fél hét múlva itt a Pünkösdi Regatta, ami itt van Keszthelyen és nekünk fokozottan leköti a figyelmünket. Még egy-két finomítás hátravan, de jól állunk én úgy érzem.” - ismertette Büki Gábor kormányos.
A vitorlások további versenyekre is készülnek. Többek között biztosan neveznek a két nagy júliusi megmérettetésre, a Fehér- és a Kékszalagra.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV