Hegedűóra van a Festetics György Zeneiskolában. Az intézménynek több hangszere van, ezeket az ott tanulók rendelkezésére bocsátja. A hangszerek beszerzési és javítási költsége azonban rendkívül magas, ezek kifizetésében nagy segítséget nyújt a Zeneiskola Baráti Kör Egyesület. Mindezek mellett azonban koncertek és kirándulások szervezését, versenyekre való utazást is finanszíroz és jutalmakat is kioszt.
„A zeneiskola diákjai és tanárai folyamatosan részt vesznek a város illetve a régió különböző rendezvényein. Így minden bizonnyal nem szerénytelenül megállapíthatjuk, hogy aktív részesei vagyunk a környék zenei kulturális életének. Bízunk abban, hogy egyre többen fognak majd támogatást nyújtani a részünkre.” - tájékoztatott Dr. Gárdos Tamás, a Zeneiskola Baráti Kör elnöke.
Az egyesület elnöke elmondta, nagyon sokat jelent számukra az 1% is, hiszen a befolyt összegből az iskola tanulóinak az előrehaladását tudják támogatni, illetve az elért eredményeiket elismerni.
Azok, akiknek a NAV készíti el az adóbevallását, és rendelkeznek Ügyfélkapuval, már március 15-e óta láthatják a tervezetet. Magánszemélyeknek, mindössze az adatokat kell ellenőrizniük és a civil szervezeteknek szánt 1%-ról rendelkezniük. Az egyházak részére tett felajánlást automatikusan figyelembe veszi a hivatal addig, amíg azt az adózó vissza nem vonja, vagy más egyházat meg nem jelöl. A NAV azonban nem csak a magánszemélyeknek készít tervezetet.
„2018 évre már az egyéni vállalkozóknak is készül adóbevallási tervezet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan akkor, ha róluk a hivatal a munkáltatóktól, kifizetőktől származó adatokkal rendelkezik. Ez a tervezet számukra viszont csak egy ajánlat. A tevékenységből származó adatokkal az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek ki kell egészíteni a tervezetet. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az automatikusan nem válik május 20-án személyi jövedelemadó bevallássá.” - tájékoztatott Joó Hilda, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Kirendeltségének sajtóreferense.
Fontos tudni, hogy aki adóvisszaigénylésre jogosult, annak meg kell jelölnie, hogy ezt milyen formában kéri, és ehhez bankszámlaszámot vagy postai címet kell csatolnia. Akinek befizetendő személyi jövedelemadója van, és az nem éri el a 200 ezer forintot, az kérhet pótlékmentes 6 havi részletet, ezt is jelölni kell a bevallásban.
Regman Karola - Keszthelyi TV