Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Folytatódnak az útfelújítások a megyében
2019. már. 29. péntek | Keszthely
Folytatódnak az útfelújítások a megyében
Meghaladja az egymilliárd forintot idén a Keszthely térségébe tervezett útfelújítások összege. A Magyar Közút Zala megyei igazgatója televíziónknak elmondta, hogy a Csapás út és a 71-es út egy gyenesdiási szakaszán is felújítják a burkolatot. A Magyar Közút március 16-án lezárta a téli üzemeltetési időszakát. Ennek köszönhetően már zajlanak az út menti kaszálások és ároktisztítások, illetve a kátyúk kijavítását is megkezdik a szakemberek.

Az idei évben folytatódik a 71-es út felújítása. Ezúttal Gyenesdiáson a Mandulás utcától egészen a településhatárban fekvő körforgalomig újítják fel az útburkolatot 1100 méter hosszúságban. A szakemberek azért nem folytatólagosan haladnak a korábban, Balatongyöröktől megkezdett munkálatokkal, mert ennek a szakasznak nagyon a rossz az állapota. A tervek szerint később kerítenek sort a fennmaradó vonyarcvashegyi és gyenesdiási szakaszra.

Keszthelyen is lesz idén útrekonstrukció. A Csapás úton, a Zsidi úti körforgalomtól a Rezi úti csomópontig, mintegy 950 méter hosszan újítják fel az útburkolatot. A Magyar Közút Zala megyei igazgatója televíziónknak elmondta, hogy a térségben több helyen terveznek még munkálatokat.

Mórocz József: „Balatongyörökön a kerékpárúton szeretnénk több mint egy kilométeres szakaszt felújítani, azon kívül Zalacsány és Kehida között tervbe van véve egy több mint három kilométeres szakasznak a felújítása, ezek a legfontosabb feladatok. Még szeretnénk minél előbb befejezni Hévíz főutcájának a kopóréteg építést, most már nagyon rendezettek az állapotok, de ott még hiányzik egy aszfaltréteg.”

Hozzátette: a 75-ös és a 76-os út csomópontjában fekvő sármelléki körforgalmat is fel kívánják újítani. Keszthely térségében meghaladja az egymilliárd forintos nagyságrendet az utak felújítása. Várhatóan május-június környékén kezdődnek a munkálatok. E mellett zajlik az M76-os út építése. A szakemberek azt remélik, hogy jövőre elkészül a gyorsforgalmi út a keszthelyi bekötése. 

 A tél végeztével a Magyar Közút megkezdi a kaszálásokat, ároktisztításokat és a kátyúk javítását is.  Amikor még nem kedvező az időjárás, addig egy speciális hidegkeveréket, un. finn aszfaltot használnak az alsóbbrendű utakon. A jó idő beköszöntével már meleg aszfalttal fognak dolgozni. A Magyar Közút közlése szerint az idei tél a korábbiakhoz képest kevésbé viselte meg a zalai utakat. A burkolat állapotát folyamatosan ellenőrzik, de örömmel fogadják a közlekedők jelzését is.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2025. ápr. 1. kedd 19:15 |
A Magyar Közút a tervek szerint a következő három héten végzi a munkát.
| 2025. jan. 10. péntek 19:15 | Keszthely
Elkezdődött a Fenéki út és Lovassy utca közti nyomvonal tervezése - jelentette be Nagy Bálint.
| 2025. jan. 9. csütörtök 19:15 | Keszthely
Nagy Bálint közlekedési államtitkár osztotta meg a hírt közösségi oldalán.
| 2024. nov. 13. szerda 19:15 | Alsópáhok
A következő ciklusban is elsősorban az út-, és járdafelújításokra fókuszálnak.
| 2024. júl. 22. hétfő 19:15 | Keszthely
A Vaszary Kolos utca újabb szakaszát újította fel a város.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
21:52
Göcsej Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:45
Balasport 2025
23:15
Hargita Tv
23:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.