A Nők A Balatonért Egyesület Keszthelyi csoportjának vezetője a Balaton parton hívta fel a figyelmet vizeink megóvására, folyamatos karbantartására. A víznapi Balcsi Parti résztvevőivel közösen koszorúzták meg Európa legnagyobb édesvizű tavát, a Balatont, tisztelegve az életet fenntartó, elengedhetetlen víz előtt.
Vetőné Zeke Erzsébet elmondta: "Az ez évi szlogenje a Víznapi Balcsi Partinak ill. a Víz Világnapjának, hogy „Vizet mindenkinek!”. Ez egy nagyon aktuális szlogen mert tulajdonképpen veszélyben van a Föld vízkészlete és erre nagyon oda kell figyelnünk. Mint köztudott a Nők a Balatonért Egyesület már több mint tíz éve mindig a Víz Világnapjához kapcsolódóan mindig egy kis ünnepséget szervez itt a Balaton –parton ahol felhívjuk a figyelmet a víz takarékosságára, a víz minőségére, hogy vigyázzunk. Ezt tesszük ebben az évben is. "
Az egészséges, jó ivóvizet kincsnek, értéknek kell tekinteni, hiszen a megfelelő mennyiségben és minőségben elengedhetetlen az egészséges emberi szervezet számára. A keszthelyi rendezvényen meg is kóstolták az ivóvizet az érdeklődők. Több félét is megízleltek, összehasonlítva az otthonokban található csapvízzel.
"Ez a Szent György hegyi forrásvíz és nagyon finom. S többen kértek belőle, de úgy hallottam, hogy még füredi is van meg keszthelyi csapvíz. Én nekem az nem annyira ízlik. Ez nagyon finom!"- mondta az egyik kóstoló, Horváth Piroska Márta.
A ragyogó napsütésben, a víz napi rendezvényen a Keszthelyi Életfa Óvoda Tapolcai Tagóvodájának kis óvodásai és az óvónénik műsorral örvendeztették meg a közönséget. A kicsik a Déli sarkon élő, vízszerető pingvinekről meséltek, énekeltek a Víz Világnapján. Tudva azt, hogy az állatok életfenntartásához is elengedhetetlen a víz. A vizek szennyezése pedig végzetes lehet az élőlények számára.
A kicsik közül bátran mondta el véleményét az öt éves Kupár Luca. "Ha a halaknak ez nem tesz jót, akkor lehet, hogy nekünk sem fog jót tenni, mert lehet, hogy egyszer el fog fogyni a víz, mert megharagszik ránk a Föld és el fog fogyni minden és a víz is el fog fogyni és minden elfogy."
A programon környezetvédelmi társasjátékkal is játszhattak a szabadban az érdeklődők és Tüsy bohóc is mosolyt csalt produkciójával az emberek arcára.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió