Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Négyfős csapatok jelentkezését várják
2019. már. 15. péntek | Keszthely
Négyfős csapatok jelentkezését várják
Byte-ok közt barangolva, könyvek között keresgélve címmel hirdetett megyei internetes játékot a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A kezdeményezéshez a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár is csatlakozott. A verseny március 23-án kezdődik, melyre 4 fős csapatok jelentkezését várják. Ennek határideje március 20.

A keszthelyi Városi Könyvtár korábban is helyet adott több vetélkedőnek is. Ezúttal az Internet Fiesta című rendezvényre várják az érdeklődőket. A programot, melyhez Zala megye elsőként csatlakozott, az ország számos városában megrendezik a jövő szombaton. Délelőtt fél 10-től fél 12-ig pontosan két óra áll a csapatok rendelkezésére, hogy megoldják az Internet – és a könyvtárhasználattal kapcsolatos feladatsort.

„Természetesen nagyon fontos az, hogy ismerjék az olvasóterem és a kölcsönzőrész állományát, illetve megtaláljanak egy lexikont és abban megtalálják azt a két kérdésre a választ, amely a személyes használatot igazolja. A többi kérdésre mind az Interneten kell válaszolni és a gyorsaság számít. Elsősorban családokat szeretnénk hívni, de nagyon nyitottak vagyunk arra, hogy baráti társaságok, ismerősök, szomszédok, 4 fős csapatok jelentkezzenek.” - ismertette Pappné Beke Judit, a könyvtár igazgatója.

A versenyhez szükséges technikai eszközöket biztosítja az intézmény. A megmérettetésre személyesen vagy telefonon a könyvtárban lehet jelentkezni március 20-ig. A résztvevők díjazásban is részesülnek. A megye legjobbjai külön jutalmat is kapnak, többek között wellness-hétvégét is nyerhetnek a legügyesebbek.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2026. ápr. 22. szerda 19:15 | Zalaszántó
Az eseményt eredetileg március végén szervezték, de a kedvezőtlen időjárás miatt akkor elmaradt.
| 2026. ápr. 22. szerda 19:15 | Keszthely
26 vitorlás 52 versenyzője állt rajthoz, akik közel 8 klubból érkeztek a megmérettetésre.
| 2026. ápr. 21. kedd 19:15 | Zalaszántó
A háromfordulós zalaszántói versenyre 32 csapat nevezett a térségből.
| 2026. ápr. 7. kedd 19:15 | Zalaszántó
A csapat a 2025-ös Fülesbagoly Tehetségkutató verseny Keszthelyen rendezett döntőjében lett első helyezett.
| 2026. már. 25. szerda 19:15 | Sármellék
Idén a Zalaegerszegi és a Nagykanizsai Tankerületi Központ kilenc iskolájából érkeztek a csapatok.
07:45
Balasport 2026
08:15
Természetvédelem határok nélkül
08:35
Savaria Filmfesztivál
09:00
Épí-Tech magazin
09:23
Savaria Filmfesztivál
09:41
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:45
Balasport 2026
11:15
Természetvédelem határok nélkül
11:35
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.