Az idei tavaszon ritkábban találkozhatunk majd az aszfaltozást, útjavítást végző gépekkel Keszthely városában. Ennek oka, hogy az idei tél kevésbé rongálta meg az utak burkolatát. Az aszfaltréteg legnagyobb ellensége a fagypont feletti és alatti hőmérsékletek ingadozása, ezáltal a résekben megfagyó víz feszítő hatása. A kevés hiba ellenére több száz tonna aszfaltot terveznek felhasználni útjavításokra - tudtuk meg Megyesi Jenőtől, a VÜZ Kft. út-belvíz ágazat részlegvezetőjétől. Hangsúlyozta: a városban nem kátyúzás zajlik, hanem a jobb minőséget biztosító útjavítás. "Folyamatosan javítjuk is télen a kátyúkat, de az elmúlt éveknek köszönhetően megelőztük a kátyúsodást olyan értelemben, hogy nem a klasszikus kátyúzást csináltuk, hanem útjavítást, tehát kivágtuk, javítottuk, így nem tudott alámenni a víz. Ezáltal az utakon, mindenki észrevette, hogy nagyon kevés kátyú van. Ami meg van, az meg nem a mi hibánk, hanem sokszor az nem kátyú, hanem megsüllyedés, az pedig a szolgáltatóknak a helyreállításától adódik" - tette hozzá.
Keszthelyen a VÜZ Kft. összesen kilencvennyolc kilométer hosszúságú úthálózat fenntartását felügyeli. Ezek zömében elsőrendű közlekedési utak, mindössze tíz-tizenkét kilométer a másodrendű utak hossza. Az utak állapota változó, de a sok javítás következtében nem kimondottan autóbarát. A tavaszi munkálatokat azt követően kezdik meg, amint a hamarosan kezdődő útállapot-felmérés eredménye a kezükben lesz. Terveznek továbbá nagyobb mértékű útfejlesztést is. Megyesi Jenő a tervekről ezt mondta: "Hamarosan elkezdjük az útellenőrzést és feltérképezzük az utak állapotát, hogy hol kell javítanunk. Várhatóan körülbelül olyan 400-500 tonna aszfaltot fogunk az út javítására használni. Azon felül pedig lesznek útfejlesztések, ami érinti a Kertvárost is és Keszthelynek is egy pár frekventált helyét."
Többek között tervezik a Galamb utca, valamint a kertvárosi Gyöngyvirág utca egy szakaszának felújítását is.