+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Ruzsics Ferenc reagálása
2019. február 22. péntek 17:34 - Keszthely
Ruzsics Ferenc reagálása
A költségvetés alkotás nehézségei címmel tartottak sajtótájékoztatót tegnap  Dósa Zsolt és  Csótár András bizottsági elnökök. Mint arról híradónk csütörtöki adásában beszámoltunk, a képviselők  a költségvetés megalkotásának nehézségeiről  és Ruzsics Ferenc polgármesterrel kapcsolatos nézeteltérésekről számoltak be. A tegnap elhangzott sajtótájékoztatóra reagálva Ruzsics Ferenc polgármester tisztségéből fakadó elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott nyilatkozni, ezért a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz, idézem: 

„Megdöbbenve szembesültem azzal, hogy a mocskolódó, személyeskedő kommunikáció, amitől az újévi köszöntőmben óva intettem a majdani kampány résztvevőit, sajnos bekövetkezett. Határozottan visszautasítom Csótár András és Dósa Zsolt képviselőtársaim állítását a hivatali szabálytalanságról és félretájékoztatásról. Azt pedig kikérem magamnak, hogy befolyásolt, más hatása alatt álló személynek állítanak be.  Keszthely polgármestereként három önkormányzati ciklus alatt szolgáltam, szolgálom becsülettel és lelkiismeretesen a várost. Munkámat, elkötelezettségemet ez idáig nem kérdőjelezte meg senki. A költségvetés összeállítása többkörös, hosszú ideig tartó folyamat, természetes, hogy e munka során nem értünk mindenben egyet. Ütköztetjük érveinket, ennek eredményeképpen alakulhat ki a város számára lehető legjobb büdzsé. Az azonban nem felel meg a valóságnak, hogy a hivatal jelentős bővítését terveztük volna. Két új dolgozó, egy informatikus és egy adóügyi ügyintéző alkalmazását tartottam leginkább szükségesnek, amit a jelenlegi munkatársak jelentős leterheltsége és a megnövekedett munka indokolt. Képviselőtársaim azt sugallták, hogy a hivatali bővítésre szánt keret megvonásával százmilliós összeget csoportosítottak át útfelújításra és sporttámogatásokra. Ez az állításuk sem felel meg a valóságnak: ez elsősorban a tervezett bevételi oldal növelésével vált lehetővé. Azt az (ennél nagyságrendekkel kevesebb) összeget, amit a hivatal működési költségeiből elvontak, a két új munkatárs bérén túl például az önkormányzati üzemeltetést segítő digitális térképre és szoftverre, az irattár szükséges bővítésére fordítottuk volna, továbbá az udvari épület működési kockázatot jelentő villamoshálózatának elhalaszthatatlan felújítását tette volna lehetővé. A frakció által kifogásolt átutalás a jogszerűen járó, az előző jegyző idejében felhalmozódott, 2006 és 2014 között ki nem vett szabadságaim megváltása volt. A jegyző elleni vádakat visszautasítom, ő és az általa irányított hivatal mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el. A polgármesteri hivatal munkatársai nehezített munkakörülmények között túlterhelten és lelkiismeretesen végzik munkájukat, s megérdemelten részesültek elismerésben, ami alól a jegyző sem volt kivétel. Ahogy az elmúlt 12 évben, úgy most is elsődlegesnek tartom Keszthely fejlesztését, ám ehhez a hivatal működési feltételeit is felelősségünk biztosítani."

Ruzsics Ferenc polgármester

A reagálás előzménye IDE kattintva olvasható

galéria
 
további híreink
 
A “Magyar Ápolók Napja” alkalmából főigazgatói elismeréseket adtak át a hévízi kórházban.
 
A fizikai jelenségekkel ismerkedhetnek a fiatalok a Balaton Színház Simándy termében.
 
Az egészségügyi szakdolgozókat köszöntötték Keszthelyen Kossuth Zsuzsanna születésnapján.
 
Természet ihlette képeivel mutatkozik be Gécseg András.
 
A szervezet idei első közgyűlésén az eredményekről és a tervekről is beszámoltak.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó