+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Több újdonsággal gazdagodott családi napján Cserszegtomaj
2018. június 5. kedd 16:30 - Cserszegtomaj
Több újdonsággal gazdagodott családi napján Cserszegtomaj
Családi napot rendeztek Cserszegtomajon. A szombati rendezvény a gyereknapot és a pedagógus napot is magába foglalta. Ezek mellett egy felújított és kibővített játszóteret, valamint egy elektromos autók számára kialakított töltőpontot is átadtak. Mindkét beruházást saját forrásból valósította meg az önkormányzat.

A nemzeti színű szalag átvágásával egy felújított és kibővített játszóteret vehettek birtokukba a gyerekek a Pipacs utcában. A 2012-ben kialakított játszóteret most 6 millió forintos saját forrásból fejlesztette a település. Új mászóka, kötélpálya, közösségi tér és egy mobil illemhely is gazdagítja már a területet. A játszótérnek nagy sikere volt.

A rendezvénytéren is találhattak játékos elfoglaltságot a családok. Kézműves foglalkozás, arcfestés, ringlis, sorversenyek, ügyességi játékok színesítették a programot, de koncertezett az Új Bojtorján Együttes is. A gulyás parti mellett pecsenyesütéssel gondoskodtak az ebédről a résztvevők. Sokan jöttek el a rendezvényre.

A Családi Fesztivál nem csak a gyermeknapot foglalta magában, ekkor köszöntötték a pedagógusokat is. A képviselő testület tagjai virággal és a nagyközség borával kedvesedtek az óvónőknek és tanároknak.

„Nagyon örülünk neki és köszönjük szépen. Cserszegtomaj Nagyközség mindig is a szívén viselte az iskolának és a pedagógusoknak a sorsát, úgyhogy köszönjük szépen nekik ezt a kis megemlékezést. Igazából ez, hogy itt együtt vannak az ovisok, iskolások, a szülők, együtt főznek gyerekek, felnőttek, játszanak, vetélkedők lesznek. Ez azt hiszem közösségformáló az iskola és a falu részére is" - mondta el televíziónknak Juhászné Gyutai Anikó, a helyi iskola igazgatója.  

A szombati rendezvény a nemzeti összetartozás jegyében is telt. Új testvértelepülési szerződést írt alá Cserszegtomaj.

Bartha Gábor, polgármester: „Az új, születő kapcsolat az egy vajdasági, gyönyörű szép, Tisza-parti kis falu, Adorjánhoz köthető. Egy évvel ezelőtt vettük fel velük a kapcsolatot, ők is kerestek, mi is kerestünk még egy települési, baráti kapcsolatrendszert. Az elmúlt időben bebizonyosodott, hogy egy húron pendülünk, a barátságunk megalapozható, közös véleményeink, azonos véleményeink vannak sok dologról.”

A szombati rendezvényen adták át az elektromos autók számára kialakított töltőpontot is. A “Cserszegtomaj zöldben gondolkodik” című program keretében egy éve már elektromos autót vásárolt a település. Most nyilvános töltőpontot alakítottak ki. Több helyi és környékbeli elektromos meghajtású autó tulajdonosa is eljött az átadóra és üdvözölték, hogy egyre kiterjedtebb a töltőhálózat hazánkban. Véleményük szerint saját pénztárcájuknak és a környezetünknek is kedvezőbb a zöld rendszámos autó.

„Nagyon sokat járok rövidtávon. Dízel autóm volt előtte, ami egyre kevésbé alkalmas rövidtávú használatra, ha használom, akkor nagyon magas költségeket fog jelenteni. Így duplán jól járok, egyszer az üzemeltetési költségek a töredékére csökkennek, másik, hogy a környezetet azt pedig megvédjük” - mondta el televíziónknak Cserép Ferenc, autótulajdonos. 

A töltőpontot 0-24 óráig, ingyenesen lehet használni a Polgármesteri Hivatal udvarán.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Az alkotás mellett felújítanak a táborozók.
 
Vendégünk: kérdezem Molnárné Riskó Erzsébet, a Zala Megye Népművészetéért Alapítvány kuratóriumi elnöké
 
Frontálisan ütközött két személyautó a 76-os főúton Zalacsány térségében.
 
A gyógy- és ivóvizek fontosságát hangsúlyozza a Zalakarosi Fürdő és a Freya Hotel összefogása.
 
Bódi Mária Magdolna születésének 101. évfordulóján rendeztek kerékpáros zarándoklatot.
 
Táborzáró koncertet adott a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár