Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / 40 Halász Emléknap
2018. aug. 7. kedd | Vonyarcvashegy
40 Halász Emléknap
Több helyszínen is zajlott a 40 halász Emléknap Vonyarcvashegyen. Az idén 26. alkalommal emlékeztek meg az 1729 telén történt eseményekről, a 40 helybeli halász csodás megmeneküléséről. A két napos rendezvény szórakoztató programjai is kapcsolódtak a halászathoz.

Az egykor élt halászokra, a Balatonon végzett munkára minden év augusztusában  programokkal emlékeznek Vonyarcvashegyen. A balatoni halászok emléknapján a  halászparkban, a halászok munkáját ábrázoló szobroknál helyezték el a megemlékezés koszorúit, a 40 Halász emléknapon.

"A halászság és a halászat  a legősibb szakmák egyike és igaz, hogy a társaságunknak mostanra már jelentősen megváltozott a profilja és a jövőképe, de úgy gondoljuk, hogy az elődeinkre és a jogelődökre is folyamatosan emlékeznünk kell, és talán  a halászatnak az emlékét is folyamatosan őriznünk kell."-mondta Havranek Mihály, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.horgászati igazgatója.

A koszorúzással egy időben már zajlott a strand melletti sportpályánál a halászléfőző verseny. Tizenhat csapat nevezett a versenyre. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Biztosította a fő alapanyagot, a pontyot. De a legtöbb versenyző szerzett be apróhalat is az alaplé sűrítéséhez, hogy elkészülhessen a az igazi balatoni halászlé amit egykor még Festetics gróf is nagyon kedvelt. De megmutatták azt is a főzőverseny résztvevői, hogy a balatoni hal sütve is finom. A rántott ponty vagy a sült keszeg elmaradhatatlan a Balatoni étel. A strand területén mozdulni sem lehetett, aki csak tehette a vízben töltötte az időt a nagy melegben. Sokan várakoztak a a 40 halász emléknap vízben tervezett programjára is. A hálóhúzásra is várták a jelentkezőket a Lido strandon. Száz fő kellett ahhoz, hogy a nehéz halászhálót kihúzzák a tó vizében.

A balatoni halászok megemlékező napja már két napos rendezvénnyé bővült az üdülő településen. Sokan erre a programra időzítették a szabadságukat, mert  a fürdés mellett számos kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget is biztosított. 

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2016. aug. 10. szerda 08:23 | Vonyarcvashegy
Huszonnegyedik alkalommal emlékeztek a halászokra.
| 2025. feb. 26. szerda 19:15 | Keszthely
A kommunista diktatúra áldozatainak emléke előtt tisztelegtek Keszthelyen.
| 2025. feb. 13. csütörtök 19:15 | Keszthely
1832. február 12-én született Vaszary Kolos. A pannonhalmi főapát, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Keszthelyen látta meg a napvilágot.
| 2025. jan. 2. csütörtök 19:15 | Keszthely
A szülőházánál és a művelődési központban lévő emléktáblát is megkoszorúzták a zeneszerző halálának évfordulóján.
| 2024. aug. 20. kedd 19:15 | Keszthely
Régi hagyománya van a Georgikon Lovasiskola által szervezett díjlovagló versenyeknek. Magyar Imre örökös díjlovagló bajnokra emlékeztek a lovasok.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
11:19
Diagnózis
11:49
Göcsej Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.