+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Vízhelyzet a déli parton
2014. március 10. hétfő 10:50 - Balatonmáriafürdő
Vízhelyzet a déli parton
Az előre jelzett erős szél miatt készültségben vannak a települések a Balaton délnyugati partjainál. A vártnál ugyan gyengébb széllökések érkeztek, de a védekezés kellő mértékű lépéseit megtették. Egyelőre úgy néz ki, nem lesz probléma a tó magas vízállása miatt.

Színültig tele vannak vízzel az árkok a balatonmáriafürdői Dózsa György utcában. Addig jó, amíg itt gyűlik össze a víz és nem a környező telkeken. Ezt mondja a település polgármestere, Galácz György. Elmondása szerint ugyanis a Dózsa György utca és a Balaton közötti területen, a nádas szélén, a telkek alatt nagyobb mennyiségű víz gyűlt össze. Tapasztalatai szerint minden évben ugyanezt lehet itt látni, a mostani magas vízállás és a szél nem okozott eddig problémát.

A magas vízállás miatt tizenöt balatoni településen rendeltek el másodfokú helyi vízkár-elhárítási készültséget. Az előre jelzettnél egyelőre gyengébb szél fúj, ezért különösebb beavatkozásra eddig nem volt szükség. Egyetlen helyen kellett komolyabb megelőző intézkedéseket tenni Balatonmáriafürdőn. A Mária Hotel közvetlenül a parton található, így mint az látható, homokzsákokat helyeztek ki. A víz a szél hatására ugyan a partra verődik, de az ideiglenes védművet egyelőre nem éri el.
A Balaton átlagos vízszintje csütörtökön 129 centiméter volt.

Keszthelyi Televízió - Tüskés Balázs

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Napjainkban több, mint száz tagot számlál az egyesület.
 
Az ügyben keletkezett iratokat megküldték a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
 
A Magyar Vitorlás Akadémia jóvoltából egy aktív sportnapban lehetett része a családoknak.
 
A Várkertben rendezték meg a keszthelyi hősök napját.
 
Átadták a kutyás strandhoz vezető felújított vasúti átjárót.
 
A Kossuth Lajos utcában térkövezték le a gyalogutat, a beruházás mintegy 23 millió forintba kerül.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus