Egyperces, ez az a szám amivel az Index dalversenyét megnyerte a Néhai bárány zenekar. A keszthelyi Burucs testvérek, Szabolcs és Marcell, valamint a szintén idevalósi Jakab Attila nem is tudott arról, hogy az indulók közt van.
A dalszöveget is jegyző Burucs Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, hogy csak akkor tudták, hogy a verseny résztvevői, amikor a top 30-ba kerültek. Mint kiderült a nevezőkön felül a zsűri javaslatára beválogattak még néhány tehetséges zenekart.
2014-ben hirdette meg először saját dalversenyét az Index. Az idei második - A Szám 2015 - versenyre 140 produkció nevezett. Több fordulón keresztül a közönség és a zsűri szavazati alapján szűkült a mezőny.
A legjobb négy között a Néhai bárány volt az egyetlen magyar nyelven éneklő zenekar. A fővárosi Kuplung nevű helyen két alkalommal lépett fel a keszthelyi banda. A közönség mondhatni egyöntetűen voksolt a keszthelyi trióra.
"Nekünk már ez egy hatalmas siker, hogy van egy nagyon erős bázis, akik bíznak bennünk meg hisznek abban, amiben mi is hiszünk és meghallgatják, amiket írunk, meg eljönnek a koncertre, meg hasonló energiákat szeretnek átélni mint amiket mi." - mondta el Burucs Szabolcs, akire külön figyelem fordult a dalversenyen, hiszen a dobok mögött az ő reszortja az ének is.
A zenekar jelenleg nyugalmas időszakot él. Kárpáti Bálint gitáros nemrég kilépett az együttesből, így az eredeti felállással folytatták tovább a fiúk. Nyugodtabb tempóban, jobban átgondolva működnek egészen a nyárig, amikorra sok fellépés vár rájuk.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV