A Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint 53.380 fő, 65 év feletti nyugdíjas él Zala megyében. Az időskorúak védtelenebbek, könnyen válnak áldozattá. Az ő védelmük érdekében dolgozott ki aZala Megyei Rendőr-főkapitányság egy programot, melynek keretében segítenek a bűncselekmények elkerülése érdekében tájékoztatással.
Dr. Horváth István a Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője adott tájékoztatást arról, hogy a szeptember végéig tartó programba a rendőrség több szakhatóságot, civil szervezetet, önkormányzatokat, polgárőrséget vont be. Az idősek bűnmegelőzési programjában a tájékoztatás mellett elrettentő példákat / besurranás, betörés/ is elmondanak, hogy ezzel is felhívják az érték és vagyonvédelemre a figyelmet.
Horváth István arra is figyelmeztete - előzetes tájékoztatásában - az embereket, hogy mindig körültekintőnek kell lenni, ha valakit beengedünk lakásunkba. Mint mondta, a rendőr mindig számozott jelvényével, igazolványával igazolja magát.
Az alkalmat keresők sajnos mindent megragadnak.A trükkös lopásokat elkövetők, besurranók és és más idősek kárára mesterkedő bűnözők elleni program még áprilisban megkezdődik.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió