Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Tankerületi szakmai nap
2018. nov. 8. csütörtök | Keszthely
Tankerületi szakmai nap
November 7-én délelőtt rendezték meg a tankerületi vezetők, igazgatók szokásos havi szakmai napját Keszthelyen. A város első alkalommal adott helyet a megbeszélésnek.

A nagykanizsai tankerületi központhoz tartozó, összesen ötvenkettő intézményének vezetői vettek részt a szakmai napon. Nagykanizsa, Keszthely, Letenye járások általános és középiskoláinak igazgatói az intézmények életét, működését érintő kérdésekről tanácskoznak a rendszeresen megtartott eseményeken. A rendező ezúttal a Vajda János Gimnázium volt. Az intézmény igazgatója, Szörényi Zoltán, valamint Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Az alpolgármester elmondta: örvendetes, hogy a nagykanizsai tankerülethez tartozó Keszthely városában is van tankerületi iroda, így az itt dolgozóknak köszönhetően szorosabb a kapcsolat.

“Tartanak egy olyan szakmai napot, ahol a tankerület összes intézményvezetője, igazgatója jelen van. Először kerül ez a nap, Keszthelyen ez a szakmai nap megvalósításra. Keszthelynek, mint iskolavárosnak, tudjuk azt, hogy mennyire fontos az egyén szempontjából az ifjúságnak a képzése. Nyilván ez a közösség és a város jövője szempontjából is nagyon fontos kérdés. Hasznos és fontos, hogy ezeket a programokat a város tudja támogatni helyszínnel, illetve az intézményvezetőinek a jelenlétével" - tette hozzá az alpolgármester.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2025. ápr. 4. péntek 19:15 | Keszthely
A szülőknek még egy hetük van iskolát választani és beszerezni a szükséges dokumentumokat.
| 2021. nov. 26. péntek 16:43 | Keszthely
Hetente akár 850 gyermek is iskolarendszerű úszásoktatáson vehet részt a Csik Ferenc Tanuszodában.
| 2021. nov. 15. hétfő 15:47 | Sármellék
Energetikai korszerűsítést hajtottak végre a sármelléki iskolán és a mosdókat is felújították.
| 2020. okt. 15. csütörtök 17:14 | Zalaapáti
Mintegy 870 millió forintos támogatásból épülnek szaktantermek és új tornaterem is.
| 2019. máj. 16. csütörtök 16:13 | Keszthely
A beruházás a tankerület támogatásával, mintegy 20 millió forintból valósult meg.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
11:19
Diagnózis
11:49
Göcsej Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.