+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Felgyúlt a láng
2016. április 22. péntek 07:16 - Keszthely
Felgyúlt a láng
Megkezdődött a 2016-os Helikoni Ünnepségek. A kategóriahelyszíneken már reggel 8 órától színpadra léptek a diákok. Az ünnepélyes megnyitó a kastélynál kezdődött, ahol megkoszorúzták az alapító Festetics György szobrát. Az ünnep lángját a gróf leszármazottja herceg Festetics György lobbantotta fel a Helikon parkban.

Egy híján kettőszáz éve hívta életre az első Helikont gróf Festetics György. Az ő szobra körül gyülekeztek az ünnepség megnyitóján. A kastély parkjában Pálinkás Róbert mondott köszöntőt. A múzeum igazgatója kihangsúlyozta, hogy akik itt állnak jusson eszükbe, hogy a Festeticsek felismerték az oktatás és a kultúra fontosságát. Hozzátette: A jelen kor feladata pedig ennek a hagyománynak az ápolása. Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány elnöke, Regényiné Király Éva köszönetet mondott a szervezők munkájáért.

I. Festetics György szobrát Pálinkás Róbert kastélyigazgató és IV. Festetics György koszorúzta meg elsőként, majd a város és a szervezők helyezték el tiszteletük jeleként a koszorúikat a szobor lábánál.

Az ünneplők a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar és mazsorettek felvezetésével indultak el a Sétáló utcán keresztül a Fő tér irányába. Itt már hagyományosan helikonos kendő díszítette Festetics György ülőszobrát. Az Erzsébet királyné utcán keresztül érkezett meg a menet a Helikon emlékűmhöz, melyet Festetics Tassziló építetett 1921-ben. Itt Ruzsics Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket: „Vallom az, hogy jó keszthelyinek lenni és ilyenkor különösen jó keszthelyiek lenni,hiszen arra emlékezhetünk, hogy egy év híján 200 éve annak, hogy Festetics György gróf úr ezt a rendezvényt életre hozta, útjára bocsátotta. Keszthely pedig az ország azon településeinek egyik, amely ragaszkodik a hagyományaihoz, szereti azokat és igyekszik azokat fenntartani.”    

A polgármester hozzátette, hogy a Helikon létrehozásának 200 éves évfordulója egybeesik a város 770 éves fennállásával, erre a kettős ünnepi évre már készül a város. A megnyitón részt vett Bajor Péter. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke bíztatta a Helikon szervezőit, hogy kapcsolódjanak be intenzívebben a Nemzeti Tehetség Programba, mely 2028-ig tervezi segíteni hazánk és a Kárpát-medence tehetséges fiataljait.

A rendezvényt végül Festetics György nyitotta meg a Helikon láng meggyújtásával. A herceg elmondta, hogy a rendszerváltás óta ez a 12. alkalom, hogy itt lehet a megnyitón. Az alapító leszármazottja hozzátette, hogy ez a Helikon más, mint amit 1817-ben szerveztek, de a szellemiség hasonló, hiszen akkoriban a költők is versengtek, hog yki tud szebb, jobb verset írni. 

Az idei Helikonon több mint 3000 diák vesz részt, akik 18 kategóriában versengenek. Ezek a programok már a megnyitó napján, reggel 8 órától megkezdődtek. A zsűri szombaton, kategóriánként értékeli a produkciókat, melyek közül a legjobbak a szombati gálán újra színpadra léphetnek.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
9
további híreink
 
A Georgikon Udvarán köszöntötték az őszt.
 
Elismerték a nyugdíjas pedagógusokat és köszöntötték a pályakezdőket a Városházán.
 
Jövő héten változatos sportprogramokkal várják az érdeklődőket.
 
32. alkalommal rendezték meg a Vajda Napokat.
 
A 2019 februárjában megkezdett beruházást 103 millió forinttal támogatta a Kisfaludy-program.
 
Tavalyhoz képest 10, akár 20 %-kal is magasabb lehet idén a dió ára az országban.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó