A Berecki havasok lábánál, festői környezetben található a 4600 lakosú Gelence. Az Erdély délketi csücskében fekvő, színmagyar községben áll a Szent Imre templom, mely Háromszék egyik leghíresebb műemléke. Temploma mellett zsindelykészítőiről és fafaragóiról híres még a település. Sokan még mai is a famegmunkálás hagyományos mesterségét folytatják. Ezek az értékek is mind szerepelnek a közös kiadványban, melyet Várvölgyön mutatottak be.
Illyés Botond, Gelence alpolgármestere: „A mi utunk célja az volt, hogy ennek a közös pályázatnak a záróakkordjaként részt vegyünk ezen a rendezvényen. Megismerni a két falu közti kapcsolatokat, az értékeinket elhozzuk mi is ide fényképkiállítás formájában és úgymond bemutassuk falunkat, mik a hagyományaink, az emberek mivel foglalkoznak.”
Gelencéhez hasonlóan Várvölgyön is templomukra a legbüszkébbek a helyiek. A római katolikus műemlék templomot Szent Domonkos tiszteletére emelték a XIV. század elején, a török időkben részben ez elpusztult, majd többször újjáépítették a templomot. Tornyában lakik hazánk második legöregebb – 1524-ben öntött – harangja.
Az épített és természeti kincsek mellett Várvölgy legfinomabb értéke a laska. Ezt a tésztaféleséget régi hagyományos receptek alapján ma is készítik a helyi asszonyok, sőt fesztivállal is ünneplik a finomságot.
„Szerintem nagyon-nagyon régóta készítik, mert ugye úgy hívtak minket, hogy a zsidi laskások. Van ennek rengeteg fajtája: a paprikás laska, a diós laska, az isten papucsa, ami krumplis tésztából van, akkor van köményes, káposztás, sonkás, rengeteg-rengeteg féle.Mindenki ahogy most már tudja, úgy újítja.” - mondja Szabó Istvánné, aki természetesen édesanyjától tanulta a laska készítését.
A kiadványt és a közös munkát egy kulturális bemutatóval zárták le Várvölgyön. 2015 őszén a Földművelődésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázati lehetőséget írt ki civil szervezetek számára helyi értékek gyűjtésére. Ekkor kereste meg a Közösségi Értékekért Egyesület Várvölgy, ill. Gelence polgármesterét, hogy pályázzanak. Az eredményes pályázat után elindult a gyűjtőmunka. Várvölgyön a helyiek nagyon aktívak voltak - mondja Barcza Balázs polgármester: „A helyi értékek gyűjtésekor megkérdeztünk nagyon sok idősebb Várvölgyit és csak úgy dőltek belőlük az ötletek, hogy mit lehetne még belevenni. Már igazából szelektálnunk kellett, hogy mi az ami belefér, nem fér bele. Nagyon sok hagyományt őriznek az idősebbek és ezt a fiatalabbaknak jó lenne, ha át tudnák adni.”
A negyven oldalas kiadvány a két településen érhető el az érdeklődők számára.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV