+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mécsestartó és mézeskalácsdísz
2016. december 13. kedd 14:46 - Keszthely
Mécsestartó és mézeskalácsdísz
Csillámpor és üvegfesték is került a karácsonyi díszekre a Balatoni Múzeum családi napján. Az intézmény tematikus programjai rendkívül népszerűek, a múzeum dolgozói most is szívesen láttak mindenkit, aki kézműveskedéssel szeretett volna az ünnepre hangolódni. A múzeum most egy kis időre bezár, de a két ünnep között újra várja a látogatókat.

Csipkével díszített mécsestartók befőttesüvegből és színes papírdíszek is készültek szombaton a Balatoni Múzeum családi napján. Az intézmény évek óta szervez tematikus napokat egy-egy ünnepkörhöz kapcsolódóan azzal a céllal, hogy a családok együtt jól érezzék magukat, és közösen hangolódjanak a karácsonyra. A kisebbeknek a szülők és nagyszülők is segítettek a munkában, a nagyobbak pedig már önállóan dolgoztak. Dani már több alkalommal is részt vett a programon, az elkészült díszek egy részét ajándéknak szánja.

„Csináltam asztaldíszt, azt egy ilyen befőttes üvegből és a süteményeknek, ami szokott lenni a táljuknak a végén, azokat ráragasztottuk. Akkor még csináltam karácsonyfát, ami egy csipeszre volt ráragasztva.”  - mondta Markó Dániel.

A kézzel készített díszek és ajándékok itthon is nagyon népszerűek, karácsony előtt pedig az is ollót ragad, aki egyébként ritkán kézműveskedik. Készültek vízfestékkel vagy a mézeskalácsok díszítéséhez használt cukormázzal dekorált gipszformák, csillámló fahengerek és ajtó- valamint asztaldíszek is. A Balatoni Múzeum programja idén is népszerű volt, a hangulatot pedig a karácsonyi dalok tették ünnepivé.

„A Balatoni Múzeum is tulajdonképpen a társadalom szerves része, a polgárok tartanak el minket, a múzeumot, és feladatunknak érezzük, hogy az őrzött értékeinket, a hagyományokat, ami szellemi érték, és a kész termékeket, a Néprajzi Gyűjteményben őrzött anyagokat ilyen módon is valahogy kivetítsük a közönség felé. A látogatók és a családok ily módon is ismerjék meg a múzeumot, hiszen most is meg lehet nézni a kiállításainkat, és jöjjenek el hozzánk.” - tájékoztatott Németh Péter, a Balatoni Múzeum múzeumpedagógusa.

A Balatoni Múzeum ezzel a rendezvénnyel idén zárja az interaktív programok sorát. Az intézmény is bezár egy rövid időre, de a két ünnep között újra várja a családokat és az érdeklődőket a tárlataira. A tervek szerint legközelebb a húsvéti ünnepkör kapcsán szerveznek közös délutáni programot kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ahol vidám tavaszi díszeket készíthetnek majd.              

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A szabadtéri misén a születésnapját ünneplő veszprémi érsekért is imádkoztak.
 
Több vendéglátóhely sem akar különbséget tenni, egyelőre csak a teraszokon várják a vendégeket.
 
A Bringatanyánál szervizoszlop várja a bringázókat, az átadón BikeSafe akciót is tartottak.
 
Ásatásokon vesznek részt a múzeumbarátok és számos fémkeresős is segíti a szakmai munkát.
 
A nemzetközi kerékpáros verseny második szakasza Balatonfüredtől Nagykanizsáig tartott.
 
Az önkormányzat első ízben hirdette mega versenyt, nevezni május 31-ig lehet.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár