Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Ajándék az iskoláknak
2018. dec. 19. szerda | Keszthely
Ajándék az iskoláknak
Több mint 1 millió forintot osztott szét az Emberi Erőforrások Bizottsága Keszthely 10 oktatási intézménye között. A bizottságnál már hagyomány, hogy karácsony közeledtével megajándékozza a város általános és középiskoláit. Az ünnepségre ez úttal a Csány-Szendrey iskolában került sor.

Karácsonyi műsorral örvendeztették meg a keszthelyi általános és középiskolák igazgatóit a Csány-Szendrey iskola diákjai. A vidám karácsonyi dallamok mellett szavalatokat is hallhattak a vendégek. A fiatalok nagy örömmel és átéléssel léptek fel az iskola aulájában. Az Emberi Erőforrások Bizottságának karácsonyi ünnepségét minden évben más-más oktatási intézményben szervezik meg.

„A gyerekek advent eleje óta készülnek erre a mai napra, hiszen ma délelőtt volt ez az ünnepségünk, délután 17 órakor pedig a szülőknek adják elő a már hagyományos karácsonyi műsorukat. Nagyon-nagyon készültek, én azt hiszem, hogy egy nagyon-nagyon szívhez szóló, nagyon kedves műsort láttunk. Nagy öröm számomra, hogy a többi intézményvezető, illetve az intézmények képviselői is láthatták.” - mondta Dósa Zsolt, a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI igazgatója.

Az iskola vezetője köszöntőjében elmondta, nagyon jó hagyománynak tartják, hogy az Emberi Erőforrások Bizottsága karácsony előtt is támogatja az oktatási intézményeket. Csótár András, a bizottság elnöke kiemelte, nagyon jó érzés, hogy Keszthely 10 oktatási intézményének vezetői közösen ünnepelnek.

„Különösen örülök, hogy itt most, ezen a csodálatos ünnepen 10 intézmény vezetője, és a város egyik vezetője, alpolgármester úr is részt vett. Ritka pillanat az, amikor az óvodától az általános iskolán át az összes középiskola igazgatója eljön és kifejezzük az összetartozásunkat, hiszen még ha a fenntartóink különbözőek is, azért mi egy nagy közösséget alkotunk, egy nagy család vagyunk. Keszthely városában ez a 10 intézmény több mint 4000 gyermek oktatását nevelését végzi el.” - tájékoztatott a bizottság elnöke.

A Csány-Szendrey iskola aulájában Jézus születésének története is megelevenedett. A gyerekek karácsonyi műsorukkal is példát mutattak az összefogásból, abból, hogy közösen lehet igazán szépet alkotni. Az Emberi Erőforrások Bizottságának karácsonyi ünnepét a város vezetése is fontosnak tartja.

„Nagyon fontos dolog a közösség, legyen az egy város közössége, legyen az a család vagy legyenek azok olyan szervezetek, amelyek aktívan részt vesznek egy-egy település életében. Az iskola, a pedagógusok, a tanítás, az  maga az egyik ilyen legfontosabb közösségformáló rendszer, amelyen minden ember átmegy, és amely mindenkinek maradandó, életre szóló élményeket okoz. Ezért is nagyon fontos, hogy a hivatalos napi munka mellett, főleg ilyenkor, karácsony idején emlékezzünk meg azokról az értékekről, töltsünk együtt időt, és legyenek olyan rendezvények, amikor kötetlenül ilyen szép műsorokat nézhetünk meg és beszélgethetünk egymással.” - tette hozzá Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere.

Az Emberi Erőforrások Bizottsága az idei évben több mint 1 millió forintot osztott szét az oktatási intézmények között. Az iskolák vezetői az összeget a gyerekekre és a pedagógusokra fordítják majd.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. nov. 22. péntek 19:15 | Keszthely
Komolyzenei koncert a keszthelyi és környékbeli papok, diakónusok, pedagógusok, katekéták, egyházközségi testületek tagjai, munkatársai számára.
| 2024. jan. 3. szerda 13:19 | Keszthely
Keszthelyi rendőrök kapták a Magyar Autóklub ajándékát.
| 2023. dec. 20. szerda 15:14 | Keszthely
Rászoruló gyermekeket szeretnének megajándékozni.
| 2023. dec. 7. csütörtök 17:39 | Keszthely
Ideiglenes szépségszalont rendeztek be az Idősek Otthonában az Asbóth iskola diákjai és tanárai.
| 2022. dec. 21. szerda 17:31 | Keszthely
Műsorral hangolódnak az ünnepre az iskola diákjai, akiket Keszthely önkormányzata is megajándékozott.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.