Idén pontosan 132 indulója lesz a legnagyobb magyar kerékpárversenynek. Hat nap alatt 52 települést érint a viadal. A 750 kilométeres távú tournak 11 város ad otthont. Keszthely már kilencedik alkalommal biztosít helyszínt a nagy múltú rendezvénynek – mondta el a város polgármestere.
„Tavalyelőtt kerestek meg bennünket az újraindított verseny szervezői, azzal, hogy van-e kedve Keszthelynek ehhez csatlakozni. Elsőként, szívesen csatlakoztunk hozzá. Akkor mi egy célállomás voltunk, tavaly cél és rajt is, és az idén pedig rajthelyszínül fogunk szolgálni. Fontos számunkra is a kerékpározásnak a népszerűsítése és igazán nagyszerű végig nézni ezt a hatalmas sportolói tömeget, akik minden akaraterejükkel azon vannak, mielőbb célba érjenek.” - mondta el Ruzsics Ferenc.
Hozzátette: a mólótól induló lassú rajt után az élő televíziós közvetítéssel és a sajtómegjelenésekkel világszerte be lehet mutatni a város különlegességeit.
A leendő rajthelyszínen kerékpáros ügyességi pályával várták a gyerekeket. Június 28-án, a keszthelyi rajt napján is látványos bemutatókkal, selfie-ponttal és kísérőprogramokkal várják az érdeklődőket. A szervezők szerint fontos és izgalmas szakasz indulhat majd Keszthelyről.
Tóth A. Péter, kommunikációs vezető: „Azt mondják, hogy a versenyzők és a csapatok nagyon sok esetben az első napon szeretnék eldönteni a későbbi elsőség sorsát, tehát Keszthely ebből a szempontból is egy érdekes szakasz indító helye lesz. Ami másik fontos, hogy innen indulunk a mögöttünk lévő mólóról, oda sorakozik majd föl a mezőny és vonulunk végig a városon. Nagyon szeretnénk, ha minél többen lennének itt a rajtnál, nagyon szeretnénk, hogy ha minél nagyobb látványosságot hozhatnánk ide.”
A 38. Tour de Hongrie-ra az elmúlt évhez képest háromszor annyi település jelentkezett rajt és célvárosnak.A bejelentkező csapatok mennyisége és minősége is magas. A szombathelyi előfutam június 27-én lesz. A mezőny július 2-án, Budapesten ér majd célba.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV