Tilos megállni május 10-én 18 órától május 11-én 21 óráig a Georgikon utcában, hiszen itt halad el a mezőny. Ez a szakasz le is lesz zárva a verseny csütörtöki napján. Egyes szakaszokon már reggeltől. Továbbá tilos lesz a parkolás a Bástya utca sarkától a Sopron utcában és a kastély-kanyarban. Ez a rész csütörtökön reggel fél 9-től este hatig lesz lezárva, a lakók csak délután három és 5 óra között nem hajthatnak be. A Szalasztó utcában sem lehet majd parkolni, ide 4 és háromnegyed 5 között nem engednek be senkit. A mezőny érkezése előtt átengedési pontot nyitnak a Pál és Bercsényi utcák kereszteződésében. 15 és 17 óra között ezt is teljesen lezárják. A részletes lezárási térkép megtalálható a verseny, illetve televíziónk webes felületein. Mindenkit kérnek a körültekintő vezetésre és a türelemre.