+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Új tornaterem a Zöldmezőben
2023. szeptember 20. szerda 15:25 - Keszthely
Új tornaterem a Zöldmezőben
Megújult a Zöldmező utcai iskola tornaterme. Az intézmény egy sportáruházlánc pályázatán nyert több mint 4 millió forintos támogatást. A projekt során újrafestették a falakat és teljesen új padlózatot kapott a terem. A beruházás kiemelten fontos volt, hiszen 39 éve nem volt felújítva a helyiség.

A gyerekek már birtokba is vehették az új tornatermet. A Zöldmező utcai iskola 1984-ben épült, ugyanekkor készült el ez a helyiség is. Azóta történtek kisebb felújítások, de összességében nem tudott megújulni a terem. A régi padlózat nagyon rossz állapotban volt, ennek a cseréjére pályázott az intézmény. A tornatermet 170 diák használja napi szinten, akiknek a testi-lelki fejlődésükhöz is hozzájárul a mozgás. Emellett a sérült fiatalok fejlesztésében is fontos szerepet játszik.

„A mozgásfejlesztés az – úgy gondolom – mindennek az elengedhetetlen alapja. Az, hogy mindennemű mozgást kipróbálhassanak, ezáltal a kognitív képességek is fejlődnek, illetve a mozgásban és a sportban elért eredmények kihatnak pozitívan a személyiség fejlődésére is, a későbbiekben a tanulásra is.” - tájékoztatott Krasznai Tamásné, a Zöldmező Utcai Általános Iskola és EGYMI igazgatója.

A Zöldmezőben nem csak a mindennapos mozgás, az egészséges életmód szintén fontos. Kiemelt szerepet kap a tehetséges sportolók felkészítése is. A tornaterem átadóján elhangzott, az itt dolgozó pedagógusok munkája átfogóbb és nehezebb a sérült gyerekek miatt, de az eredmények jól láthatók. Az infrastrukturális beruházások pedig hozzájárulnak az oktatás hatékonyságához. Manninger Jenő, Keszthely polgármestere arról beszélt, minden oktatási intézményt érintő beruházás kiemelten fontos a városnak.  

„Nagyon jó, hogy kiegészítik ezek a céges pályázatok az egyébként önkormányzati és állami pályázatokat. Ez egy olyan iskola, ami különösen rászorul, hiszen ide általában hátrányos helyzetű, mozgásukban is problémákkal rendelkező gyerekek járnak. Nagyon fontos a testnevelés, és az ezzel kapcsolatos mozgáskoordinációknak a tanítása. Úgyhogy mi csak köszönni tudjuk, hogy ezzel is hozzájárultak, hogy itt jobb körülmények között tudnak nevelni és tanítani a tanárok. Ez egy nagyon fontos iskolája Keszthelynek, nemcsak Keszthelyt, hanem a térséget is ellátja.” - emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.

A sportpadlózat megújítása mellett ki is festették a termet. A Zöldmező utcai iskola természetesen pályázik tovább, szeretnének új eszközöket beszerezni és további fejlesztéseket megvalósítani.      

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus