+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kereszténység Magyarországon
2023. június 1. csütörtök 14:30 - Keszthely
Kereszténység Magyarországon
A hazai és az unión belüli kereszténységről tartottak kerekasztal beszélgetést Keszthelyen. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége roadshow keretében járja az országot, Keszthely a nyolcadik helyszín volt. Az előadásra nagy volt az érdeklődés, sokan látogattak el a Simándy-terembe.

Közös imádsággal kezdődött a fórum. A KÉSZ a kereszténység kérdéskörével foglalkozott a beszélgetésen. Szót ejtettek arról, hogy kinek milyen élményt nyújtott a pápalátogatás. Kérdés merült fel azzal kapcsolatban is, hogy előre vihetik-e a magyar kereszténységet a Szentatya üzenetei. A szövetség számos témában beszélgetett már a korábbi helyszíneken, mint az egészségügy, az oktatás vagy éppen az ukrán-orosz háború.

„Arra gondoltunk a Kereszténydemokrata Néppárttal, hogy szeretnénk egy olyan találkozást, lehetőséget szervezni, ahol egy adott témában egy kereszténydemokrata politikus, egy KÉSZ-es, valaki közülünk, illetve egy szakértő ember adott témában beszélget úgy, hogy kifejti a véleményét és utána lehetőség van a közönség soraiból kérdéseket feltenni. Vagy előzetesen interneten elküldött kérdésekre válaszolni.” - mondta el Maklári Ákos a KÉSZ elnöke.

Keszthelyre Aradszki Andrást hívták meg. A KDNP képviselője elmondta, vannak olyanok, akik szemben állnak a kereszténységgel, azonban minden akadályt le lehet küzdeni a hittel. Kifejtette, véleménye szerint szükség van a kereszténydemokrata szemléletre.

„Példaértékű az, hogy 1990-ben az első szabad választásokon a pár hónapja megalakult Kereszténydemokrata Néppárt 7% fölötti eredményt tudott produkálni, amit meg tudott ismételni ’94-ben is. Ez is mutatja, hogy a kereszténydemokrácia, a keresztény ihletettségű politizálásra szükség van Magyarországon.”

Horváth Szilárd, az MTVA munkatársa hangsúlyozta, véleménye szerint az Európai Unió egyre jobban elszakad a keresztény gyökereitől. Elmondta, kell erről a témakörről beszélni nagyobb közönség előtt is.

„Hogyha az Isten hitet kivesszük mindebből és a közjó szolgálatát kivesszük mindebből, akkor az a szabadság, amit a kereszténység adott a világnak, amit Jézus Krisztus adott a világnak, az szabadossággá válik.”

Keszthelyen 2003 óta tevékenykedik a KÉSZ helyi csoportja. Számos rendezvény kötődik a nevükhöz. Fontosnak tartották, hogy a településre is elhívják ezt a fórumot.

„Nagyon fontos, hogy beszéljünk a hitünkről, a kereszténységről, mert most az embereket izgatja a háború. Fontos az, hogy Európában mi zajlik, hogy a kereszténységet hogy üldözik vagy hogy szűnik meg sok helyen, bezárnak templomok." - osztotta meg Krupláné Nagy Ágnes a helyi csoport titkára.

A KÉSZ fórum a továbbiakban is folytatódik. Legközelebb Békésen tartanak előadást. Reményeik szerint Keszthelyre is visszatérhetnek hamarosan.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
2020 óta képeznek a keszthelyi VSZK-ban fitness-wellness instruktorokat.
 
Az országos tanévkezdő program keretében minden osztály számot adott számot edzettségéről és tudásáról.
 
Átadták az Erzsébet-ligeti pavilont.
 
A harmadik alkalommal megszervezett programnak ezúttal is a Festetics-kastély ad otthont Keszthelyen.
 
Májustól augusztus végéig mintegy 215 ezer látogató összesen 627 ezer jegyet váltott.
 
A nonprofit Kft. azzal a céllal jött létre, hogy a régió meghatározó szektorában tanulókat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus