+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Gyenesdiás nyerte a Zöld Zala vetélkedőt
2023. május 10. szerda 16:13 - Keszthely
Gyenesdiás nyerte a Zöld Zala vetélkedőt
Megtartották a Zöld Zala vetélkedő döntőjét a Fejér György Városi Könyvtárban. Négy általános iskolás diákokból álló csapat versengett egymással, akiknek az erdőkhöz kapcsolódó tudásukról kellett számot adniuk. A gyerekek teljesítményét háromtagú zsűri bírálta el, amelynek elnöke Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere volt.

Az erdők házirendjéről szólt az első feladat. A fiataloknak szótagokból kellett összerakniuk egy-egy mondatot, amely a természetben való helyes viselkedésre hívja fel a figyelmet. Az elkészült szabályokat aztán feltűzték egy táblára. Emellett igaz-hamis játék is volt, ebben is jól teljesítettek a csapatok. A diákok szívesen vesznek részt a programban.

„Szerintem ez egy nagyon jó verseny volt. Mi már tavaly is voltunk ezen a versenyen, egy elég jó kis csapatot alkottunk. Egyébként elég jó feladatok voltak, mivel meg tudtuk ismerni jobban a Keszthelyi-hegységet is, és annyira nem is voltak nehezek a feladatok. Nekem a kedvenc feladatom az igaz-hamis feladat volt.” - mondta Bozsányi Patrik, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanulója.

A gyerekek az idei évben is kaptak a könyvtártól anyagot, amelyből felkészülhettek a versenyre. A feladatokat is ez alapján állították össze a szervezők. A természeti és környezeti nevelés egyre fontosabbá válik, ezt célozza meg a Zöld Zala vetélkedő. A szakemberek mindig igyekeznek érdekes és változatos feladványokat készíteni.          

„A szokásos térképes feladat helyett most egy videó lejátszása alapján földrajzi helyeket kellett megfejteni a gyerekeknek. Volt képkirakó, puzzle párosító játék, ami most nem írásban volt. Igyekeztünk az idén minél inkább arra koncentrálni, hogy minél kevesebbet kelljen írni a gyerekeknek, és inkább a kreatív, játékosabb feladatok legyenek. Aztán az év élőlényeit kellett kitalálni egy színes kép alapján, megfejteni, hogy melyik az a különleges élőlény, amelyik az idén figyelmet érdemelt.” - tájékoztatott Verebélyi Judit, a GKMK Fejér György Városi Könyvtár főkönyvtárosa.

A Keszthelyi-hegység népszerű kirándulóhely, a környékén lakó fiatalok felfedezhetik az erdő szépségeit. Ugyanakkor fontos azt is tudniuk, hogy az emberi életben kiemelkedő szerepet töltenek be a fás társulások. A szakemberek ezért minden alkalmat megragadnak, ahol beszélni lehet az erdőkről.

„Én optimista vagyok, és úgy gondolom, úgy látom, hogy egyre fejlődik az erdőben a viselkedési kultúra. Egyre több ember tudja, tudatosan odafigyel rá, hogy hogyan kell az erdőben viselkedni. Persze mindig van még fejlődnivaló, vannak kihágások, de talán ezeknek a mennyisége csökkenőben van.” - tette hozzá Hoffman Pál, a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének erdészeti igazgatója.

A Zöld Zala vetélkedő döntőjét a Balatoni Compók csapata nyerte, akik a gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskolát képviselték.   

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Idén Gyenesdiás is benevezett a “Társasjátékok éjszakája” címet viselő kezdeményezésre.
 
Sárgulás Keszthelyen: a kastély udvarán búcsúztak el a végzős diákok a Georgikon Campustól.
 
A tavaly elhunyt elnök, Szalai István előtt is tisztelegtek.
 
Több településről érkeztek hívek a vasárnapi misére.
 
Kiállítások, koncertek, egyéb szórakozási lehetőségek várták a látogatókat a Város napján.
 
Keszthely az első írásos említésének 776. évfordulóját ünnepelte a hétvégén.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus