+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Zalakaros: alaposan felkészült a fürdő a nyári szezonra
2023. május 1. hétfő 09:01 - Zalakaros
Zalakaros: alaposan felkészült a fürdő a nyári szezonra
Ötvennyolcadik nyári szezonját kezdte meg a Zalakarosi Fürdő. Szombattól már a külső medencék és egyéb szolgáltatások is várják a látogatókat. A Zalakarosi Fürdő a Nyugat-Balaton legnagyobb családbarát fürdőjévé nőtte ki magát - így fogalmazott az intézmény vezérigazgatója a megnyitóünnepségen.

A Zalakarosi Fürdő területén huszonöt medence, termál és gyógyvizes fürdők várják az idelátogatókat. Az elmúlt ötvennyolc esztendőben közel harminckétmillió vendég fordult meg itt. Kápolnás József és családja a fürdővárosban lakik, rendszeresen járnak ide. "Bíztunk benne, hogy jó idő lesz. Még megvan rá az esély, de majd meglátjuk mi lesz ebből. Mi rendszeresen járunk ide. Télen el szoktunk jönni szaunázni. Most éppen a nyári szezon kezdődik, aminek örülünk, mert ki fog sütni a nap. Reméljük, sütni fog október végéig" - bizakodott a családfő.

A nyári szezont a város polgármestere és a fürdő vezérigazgatója nyitotta meg. Novák Ferenc polgármester elmondta: Zalakaros sokat köszönhet a fürdőnek, mivel jelentősen hozzájárult a település várossá minősítéséhez és jó híréhez. Elmondta: nem csak sikerek jellemzik a múltat. "A sikertörténet mellett benne vannak nyilván a kudarcok is. Soha nem felejtem el, 2020. március 15-én kellett arról döntenem, hogy a járvány miatt be kell zárni a fürdőt. A mai napig is ebbe beleborzongok, amikor egy szál vendég nem volt Zalakaroson, és minden megállt. De ezt túléltük, meg tudtuk oldani a problémákat. Erre jött az energiaválság, és amikor ezek a problémák, feladatok szóba jöttek, azt mondtuk, hogy mi ezt is meg fogjuk oldani. Ez így is történt, és egy rendkívül sikeres évet tudtunk lezárni" - tette hozzá.

Az intézmény vezérigazgatója, Végh Andor arról számolt be, hogy az idei esztendő jól indult a fürdőnek: most először történt meg, hogy a gazdálkodás pozitív szaldóval zárt. "Köszönhető ez nyilván azoknak az átalakításoknak, struktúráknak és a szó legszorosabb értelmében gazdálkodásnak, ami a zalakarosi fürdőn folyt. Abban is bízunk, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és egy olyan főszezont tudunk majd elérni tulajdonképpen, amelynek értelmében, ha visszatekintünk, akkor a számok is igazolják, hogy jól ténykedtünk úgymond" - vélekedett.

A Zalakarosi Fürdő tizennégy hektáron terül el. A vendégek szinte minden igényét ki tudják elégíteni. A szezonra alapos karbantartással készültek: többek között több, mint ötszáz négyzetméter burkolatot cseréltek ki, több ezer négyzetméternyi felületet újrafestettek, facsemetéket ültettek. A tervek szerint az idei év második felétől geotermikus energiával tervezik fűteni az épületeket. Ehhez a beruházáshoz kétszázmillió forint saját tőkét invesztálnak be.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A keszthelyi versenyző 10 méteres légpisztoly számban 10. lett.
 
Szálinger Balázs "Becsvölgye" című művéről, a közelmúlt irodalmi történéseiről beszélgetettek a költővel.
 
Hangfalban csempészték a kábítószert, majd egy autószerelő műhelyben árulták.
 
Az szja-bevallási tervezetek esetleges módosítására, illetve kiegészítésére is május 21-ig van lehetőség.
 
A dokumentumot a csütörtöki soros ülésén fogadta el a keszthelyi képviselő-testület.
 
A füstérzékelő alkalmazására buzdítja a lakosságot a Katasztrófavédelem.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus