+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mesterkurzusokkal és óriásbetűkkel nyitott a rendhagyó Helikon
2023. április 28. péntek 16:44 - Keszthely
Mesterkurzusokkal és óriásbetűkkel nyitott a rendhagyó Helikon
Mesterkurzusok és közösségi programok színesítik a rendhagyó Helikoni Ünnepségek programját. Neves művészek tartanak foglalkozásokat. Ismét felállították az óriásbetűket, mely évek óta most már szimbóluma az ünnepségeknek.

A balatoni táj mellett, maszkokat, kézlenyomatokat, természet ihlette motívumokat festettek a diákok az óriásbetűkre. Helyi és környékbeli iskolák kaptak egy-egy betűt, amit kedvük szerint dekorálhattak ki.

„Szerintem ez egy jó csapatépítő és közösség összehozó, így az iskolák között egy ilyen projekt” - mondta Gyulai Noémi Zoé, hévízi diák.

A szervezők szabad kezet adtak az alkotóknak. Az egység szimbóluma egy minden betűn átívelő szivárvány volt. A kültéri installáció 2016-ben debütált, azóta töretlen a sikere.

Ferge Rita kategóriafelelős: „A hátoldala szabad préda, ott vannak a filcek, oda készítettük a gyerekeknek és akik erre járnak, beledolgozhatnak és boldogak. Amit rajzolnak, lefényképezik maguknak, tehát az alkotás örömét mindenki átélheti. Számunkra is meglepetés, hogy ez ilyen sikeres.” 

Nemzetközileg elismert szaxofonművész tartott mesterkurzust. Seleljo Erzsébet egyénileg foglalkozott az ifjú muzsikusokkal. Tégla Benedek a Festetics György Zeneiskola tanulója. Nagy élmény neki, hogy egy ilyen neves művésztől tanulhatott.

„Megpróbálok minél több mindent felhasználni, amit itt tanultam. Úgy érzem, ha ezeket bele tudom iktatni a játékomba, akkor feljebb tudom majd emelni a színvonalat.”

Seleljo Erzsébet is helikonos diák volt. Az ungvári születésű szaxofonművész családja 1994-ben költözött Magyarországra. Két Helikonon is részt vett 2000-ben és 2002-ben. Fődíjat nyert a kulturális seregszemlén. Európa szerte tart mesterkurzusokat, és egyetemen is tanítja a muzsikusokat.

„Remek érzés visszatérni ebbe a városba, ahol tényleg szinte gyerekként voltam utoljára. Rengeteg nosztalgiával, rengeteg szép emlékkel térek ide vissza és valahol egy időutazás is számomra" - nyilatkozta Seleljo Erzsébet.

A rendhagyó Helikonon néptáncosoknak és zongoristáknak is tartanak műhelyfoglalkozást. Mindegyik workshop vezetője kapcsolódik a kulturális seregszemléhez, vagy zsűriként, vagy egykori fellépőként.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV 

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Idén Gyenesdiás is benevezett a “Társasjátékok éjszakája” címet viselő kezdeményezésre.
 
Sárgulás Keszthelyen: a kastély udvarán búcsúztak el a végzős diákok a Georgikon Campustól.
 
A tavaly elhunyt elnök, Szalai István előtt is tisztelegtek.
 
Több településről érkeztek hívek a vasárnapi misére.
 
Kiállítások, koncertek, egyéb szórakozási lehetőségek várták a látogatókat a Város napján.
 
Keszthely az első írásos említésének 776. évfordulóját ünnepelte a hétvégén.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus