+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Szemetet szedtek az önkéntesek
2023. március 27. hétfő 16:12 - Keszthely
Szemetet szedtek az önkéntesek
Szemétszedés szerveztek a Keszthelyi Önkéntes Szemétszedők. Ezúttal Keszthely nyugati kapujánál gyűjtötték össze az eldobált hulladékot. A csoport rendszeresen tart hasonló akciókat, a város több pontját megtisztították már. Az eseményen gyerekek is részt vettek.

A Szent Miklós utcában kezdték a munkát a szemétszedők. A csapat évek óta dolgozik azért, hogy a város egy-egy részét megtisztítsák az eldobált hulladéktól. A résztvevők azt mondják, régen tisztább volt Keszthely, de ma is vannak olyan vállalkozó szellemű állampolgárok, akik tesznek a város szépségéért. Úgy látják, kis odafigyeléssel tisztább lakókörnyezetben élhetnénk.          

„Fontos számomra az, hogy a városunk rendezettebb és tisztább legyen, ugyanúgy, mint amilyen volt a gyermekkoromban és a fiatalkoromban. Sajnos nagyon-nagyon nem törődnek az emberek azzal, hogy milyen a környezetük, sem a virágosítással, de leginkább a szemeteléssel.” - mondta egy résztvevő, Nagyné Judit.

A Keszthelyi Önkéntes Szemétszedők a VÁRTAK egyesülettel közösen szervezte meg a programot. Az elmúlt időszakban megtisztították már többek között a Bécsi kapu utca és a Helikon park környékét is. A városi szemetelés mellett jellemző az illegális hulladéklerakás is, ezzel főként a településen kívül, erdős környezetben lehet találkozni. A szervezők úgy gondolják, hogy nem csak az itt lakók, hanem az ide érkező turisták miatt is fontos, hogy tiszta legyen a város.

„Három héttel ezelőtt a Bécsi kapu utcát pucoltuk ki, sajnos két héttel ezelőtt már láttam, hogy újabb telepek alakultak ki. A szeméttel az a probléma, hogy ez országos tendencia, hogy az emberek eldobálják a szemetet, ez alól Keszthely sem kivétel. Mi úgy gondoljuk, ez a csoport, ami a VÁRTAK-kal közösen szokott együtt dolgozni, hogy tisztítsuk meg a várost. Pláne, most kezdődik a fűnyírás, ilyenkor még egyszerűbb az eset.” - emelte ki Dékány Péter önkormányzati képviselő.

A szemeteszsákokba üres üdítős és sörösdoboz, számos műanyag hulladék és nagyon sok cigarettacsikk került. Volt, aki családjával érkezett a szemétszedésre, így a gyerekek is közreműködtek az akcióban.           

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Katasztrófavédelem ellenőrizte a lakossági riasztó berendezéseket.
 
Több mint 300 helyszín csatlakozott már a Látás hónapjához.
 
Vonyarcvashegyre érkezett a Wood Wide Web vándorkiállítás.
 
Keszthelyen 75 km/órás volt a legerősebb a széllökés vasárnap.
 
Több mint 250 regisztrált vendég érkezett az ország minden részéből a 6. Villanyautós Baráti Találkozóra
 
Castelli Árpád vasútépítő mérnök nyaralójára, valamint a becehegyi vasútállomás épületére került egy.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus