+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / József Attila versmondó verseny a könyvtárban
2023. március 21. kedd 19:02 - Keszthely
József Attila versmondó verseny a könyvtárban
Helyi és környékbeli iskolákból érkeztek azok a versenyzők, akik részt vettek a Fejér György Városi Könyvtár által rendezett megmérettetésen. A diákok a kötelező József Attila versen túl egy szabadon választottal is készültek.

József Attila költészetén kívül Arany János, László Noémi, Lackfi János és más, többnyire kortárs költők versei is felcsendültek a versenyen. Ezekbe is bepillantást nyújtottak azok a versenyen induló gyerekek, akik fontosnak érzik a versmondást.

”Azért ajánlanám a korosztályomnak, mert sokszínű. Sokféle kifejezést és érzelmet lehet egy versben átadni. Szerintem ez a fő ok, amiért buzdítanám a kortársaimat a versmondásra.” - mondta Kohári Kristóf, a Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója.

A zsűri mindenkitől két verset hallgatott meg. Több szempont alapján hoztak döntést. Külön pontozták az előadásmódot, a beszédtechnikát, valamint a versválasztás is befolyásolta az eredményt.

Monduk Katica, a Szabó István Általános Iskola tanulója: "Én a Tóth Krisztina Virágevő Zsiráfeső Rádióját mondtam, igazából nekem gyorsan megy a verstanulás, egy tizenöt-negyed óra alatt meg tudom ezt tanulni. És egy olyan verset választottam, ami az én korosztályomat leköti és úgy gondoltam, hogy ez pont egy olyan vers, ami leköti a közönséget, a korosztályomat.”

A versenyen közel húsz felső tagozatos diák vett részt. A legjobbak a megyei döntőn folytathatják a megmérettetést.   

Stadler Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója: „Először van egy iskolai forduló, majd az iskolából továbbjutók kerülnek ide, Keszthelyre a Fejér György Városi Könyvtárba a járási fordulóra, majd akik innen továbbjutnak, ketten-ketten korcsoportonként továbbmehetnek a megyei fordulóba, amelyet a Deák Ferenc Megyei Könyvtár szervez meg. Idén Lendván lesz a megyei fordulója a József Attila szavalóversenynek.”

A József Attila versmondó verseny megyei döntőjén Mészáros Léna az Egry Iskolából, Monduk Katica a cserszegtomaji Szabó István Általános Iskolából, Neményi Hanna Zalaszántóról, valamint a Sármelléki Általános iskola tanulója, Nagy Gvendolin képviselheti majd a keszthelyi térséget.  

Király Erika - Keszthelyi Tv

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus