Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Gyermekrajz karácsonyra
2016. dec. 6. kedd | Keszthely
Gyermekrajz karácsonyra
Hatodik alkalommal díszíti gyermekrajz Keszthely város karácsonyi képeslapját. A pályázat eredményhirdetésére idén is a Fejér György Városi Könyvtárban került sor, ahol a fődíj mellett számos különdíjat is kiosztottak. A beérkezett, 120 pályamunkát a könyvtár olvasótermében állították ki.

Az önkormányzat által útjára indított kezdeményezésre idén 120 általános iskolás diák nyújtott be pályázatot. A mű elkészítése során a technika és az eszköz is szabadon választható, az egyetlen megkötés, hogy a rajznak Keszthely valamelyik részét kell ábrázolnia – természetesen karácsonyi díszben.       

„Az idén is több, mint 120 pályamű érkezett, és az alsó tagozatosoktól egészen a felső tagozatosokig, tehát nyolcadikos gyerekek is adtak be rajzokat. Nagyon-nagyon szép munkáknak örvendezhettünk. Hárman szoktunk ebben a bírálatban részt venni, mondhatnám azt is, hogy nem bírálat, hanem zsűrizés. Ferge Rita tanárnő, aki rajzot oktat a gimnáziumban, az Emberi Erőforrások Bizottságának az elnöke, és magam.” - tájékoztatott Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.

A Keszthely képeslapja pályázat eredményhirdetése az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtásával kezdődött. A kicsiket a szülők is elkísérték, akik nagy izgalommal várták, hogy idén kinek a rajza díszíti a város képeslapját. Az első díjat a Család Általános Iskola 6. osztályos diákja, Barta Ábel Nándor nyerte. Az „Angyali üdvözlet” című rajzot egy egészen egyedi ötlet inspirálta.  

„Alapvetően az volt, hogy van az iskolánkban egy kis égőtartó, ami az angyalra hasonlít, és a csillagok ki vannak vágva, és azon szűrődik ki a fény. Alapvetően úgy gondoltam, hogy ezt fogom rárajzolni a templom tetejére, mert az úgy jól nézhet ki, és ez sült ki belőle.” - mesélte a pályázat nyertese.

A három tagú zsűri nem csak első, hanem második és harmadik helyezettet is hirdetett, és különdíjakat is átadtak. Keszthely város polgármestere, az Emberi Erőforrások Bizottsága, a Helikon Kastélymúzeum, a zsűrizésben közreműködő Ferge Rita és a Fejér György Városi Könyvtár is kiválasztott magának egy-egy rajzot, amelyet emléklappal és ajándékkal jutalmaztak.        

„Mi azt vettük figyelembe ma délelőtt a kollégáimmal, hogy elsősorban a díjazottak és a különdíjasok felső tagozatosok. Nagyon nagy szórás és különbség van egy első osztályos és egy nyolcadik osztályos rajzkészsége, eleve a tanulása tekintetében. Ezért mi mindenképpen egy kicsit szerettünk volna, és találtunk egy, a számunkra, a mi lelkünknek kedves rajzot, így lett az Életfa Általános Iskola egyik tanulója a mi külön díjazottunk.” - mondta Pappné Beke Judit, a Fejér György Városi Könyvtár igazgatója.

A szervezők elmondták, a címzettek minden évben nagyon lelkesen fogadják a különleges keszthelyi képeslapokat. A pályázatot természetesen jövőre is meghirdetik, a hetedik alkalommal pedig meglepetéssel is készülnek a rajzolni szerető gyerekeknek. A beküldött rajzokat az önkormányzatok őrzik, kérésre azonban visszaadják a tulajdonosának.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. okt. 12. csütörtök 16:57 | Keszthely
Ismertették a rajzpályázat eredményét.
| 2022. máj. 25. szerda 11:46 | Alsópáhok
Sikeresen szerepeltek az alsópáhoki óvodások a Tehetsz méh többet! című rajzpályázaton.
| 2019. ápr. 9. kedd 15:34 | Keszthely
Kiállítás nyílt a helyi identitás erősítését célzó rajzpályázat pályamunkáiból a Balaton Színházban.
| 2015. dec. 9. szerda 09:30 | Keszthely
Horváth Emese, negyedik osztályos kislány rajza kerül Keszthely karácsonyi képeslapjára.
| 2024. dec. 23. hétfő 19:15 | Keszthely
Idén is színvonalas karácsonyi műsorral zárták az évet a Zöldmező utcai iskolában.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
07:15
Balatoni Mozaik
07:45
Balasport 2025
08:15
Hargita Tv
08:34
Természetvédelem határok nélkül
09:00
Sporttárs
09:32
Hargita Tv
09:52
Göcsej Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:45
Balasport 2025
11:15
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.