A digitalizáció a 21. században nem versenyelőny, hanem létkérdés. Ezzel nyitották meg a 127 előadásból álló, Modern Vállalkozások Programja című rendezvénysorozatot, amelynek első állomása Keszthely volt. A program célja a kis-és középvállalkozások digitalizációs technikáinak javítása, a versenyképesség növelése, és egy hatékonyabb működés elérése.
„A mi programunk az elkövetkezendő időszakban 127 helyszínen mutatkozik be. Ezen a 127 helyszínen különböző informatikai eszközöket, módszereket, szoftvereket szállító cégek és kis- és középvállalkozások találkozhatnak egymással. Különböző szakértők előadásait és különböző jó gyakorlatokat ismerhetnek meg ezek a vállalkozások.” - tájékoztatott Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető ITK tanácsadója.
A rendezvényen Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere is részt vett. Elmondta, fontosak a vállalkozások a település életében, hiszen családoknak adnak munkát.Az előadók kifejtették, digitalizáció szempontjából hazánk az EU átlag utolsó egy harmadában helyezkedik el. Ennek okai a forráshiányban, a digitális írástudatlanságban, a gyenge vállalatvezetési kultúrában és a biztonsági adatvédelmi aggályokban keresendők. Ezeknek a korlátoknak a felszámolásához nyújt segítséget az egy éves infokommunikációs program.
„Mi használunk már régebb óta számítástechnikát a vállalkozásban, de ennek ellenére nagyon hasznosnak tartom ezt a mai összejövetelt, különösen az integrált vállalatirányítási rendszert, hiszen ez számomra is újdonság, és bízom benne, hogy sikerül ebben az irányban továbbfejleszteni a vállalkozást.” - mondta Dr. Gergye Miklós gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
A program során a cégek egy minőségellenőrzésen eshetnek át, és azok, akiket Digitálisan Felkészült Vállalkozásnak minősítenek, a digitalizációhoz kapcsolódó pályázatokban az alapösszegen felül plusz 5% vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.Bangó László, a Zala Megyei Iparkamara Keszthelyi Térségi Szervezetének elnöke megnyitójában elmondta, a digitalizáció ma olyan, mint Gutenberg idejében a könyvnyomtatás. Célja a tudás minél szélesebb rétegekhez való eljuttatása, és a kis- és középvállalkozásoknak az EU-s szinthez való felzárkóztatása.
„Ha Európát vizsgáljuk, akkor szinte az utolsó harmadban vagyunk, országosan is gyenge a helyzet. Ami örömhír, hogy itt kezdődött a program bemutatása a vállalkozások felé, és örömünkre szolgál, hogy egész sok vállalkozást érdekelt ez, és eljöttek, és meghallgatták. Van mit fejlődni. Ahogy talán az elején is mondtam, az a bizonyos könyvnyomtatás-szindróma, amikor elindult a tudomány. Most is ugyanez van a digitalizációnál. Követni kell ezt a dolgot, mert különben lemaradnak.” - magyarázta Bangó László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Keszthelyi Térségi Szervezetének elnöke.
Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük volt konzultálni az előadókkal és a kiállítókkal, valamint egymással is megoszthatták a tapasztalataikat.
Regman Karola - Keszthelyi TV