Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / 87. Ünnepi Könyvhét
2016. jún. 8. szerda | Keszthely
87. Ünnepi Könyvhét
Idén június 9-től 13-ig zajlik a budapesti Vörösmarty téren és közel 80 vidéki valamint két határon túli településen a 87. Ünnepi Könyvhét. Az esemény a maga nemében páratlan Európában, valódi hungarikum, hiszen több mint nyolc évtizedes múltra tekint vissza. Keszthelyen ennek előfutáraként vendégeskedett Kukorelly Endre József Attila-díjas költő, író a Fejér György Városi Könyvtárban.

Király Erika Radnóti-díjas előadóművész tolmácsolásában hallhatott részleteket a Fejér György Városi Könyvtár közönsége Kukorelly Endre írásaiból. A József Attila-díjjal kitüntetett költőre nem véletlenül esett a választás, amikor az Ünnepi Könyvhét városi programját tervezték. Mint Tar Ferenc történésztől megtudtuk, a Kukorellyek a Reischl család egyik ágának leszármazottai, így bírnak keszthelyi kötődéssel.

Kukorelly Endre az ELTE történelem-könyvtár szakán végzett, első verseskötete 1984-ben jelent meg. Bevallása szerint az olvasásra azért szokott rá, mert édesapja este elalvás előtt mindig ott hagyta abba a történetet, ahol az a legizgalmasabb volt. Hajtotta a kíváncsiság, így aztán onnantól kezdve befalt mindent. A „minden” akkoriban főleg a „Világirodalom remekei” és az „Olcsó Könyvtár” sorozatot jelentette. Az Ünnepi Könyvhét az író szerint zseniális találmány. Szívesen venné, ha elsősorban a kortárs irodalom ünnepe lenne, de a mostani formájában is nagyon hasznos és értékes rendezvény. „A kultúra intézményeit fenn kell tartani, ápolni kell, és az erőforrásokat bele kell nyomni. Minél fontosabb a kultúra, annál inkább lesz egy ilyen szívóhatása. Tehát a gyerek látja azt, hogy a kultúra az nem valamilyen szerencsétlen pária dolog, nem csak ilyen maradékelven van tartva, hanem fontos. És akkor a gyerek rájön arra, hogyha ilyen fontos a kultúra, akkor érdemes tanulni, érdemes képezni magad, érdemes olvasni, tehát ez egy rendkívül fontos dolog. Ahhoz, hogy normális világ legyen Magyarországon, ahhoz a kultúrát nagyon erősen kellene preferálni.” – mondta a közönségtalálkozón Kukorelly Endre.

Kalapos István – Keszthelyi Televízió

Kukorelly Endre előadásáról bővebb összeállítással jelentkezik a június 14-i Szignatúra című kulturális magazin.

| 2024. jún. 12. szerda 19:15 | Keszthely
A részletekről Kocsondiné Eisnekorb Györgyivel, a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettesével beszélgetünk.
| 2023. jún. 8. csütörtök 15:03 | Keszthely
Az irodalom mellett zene, tánc és bábjáték is várta a közönséget a Fő téren.
| 2021. szep. 3. péntek 18:03 | Keszthely
Elkezdődött az ünnepi könyvhét. Az országos rendezvényhez évek óta a Fejér György Városi Könyvtár is csatlakozik.
| 2019. jún. 6. csütörtök 15:53 | Keszthely
A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író az Ünnepi Könyvhéten látogatott a városba.
| 2023. már. 6. hétfő 13:42 | Keszthely
„Keszthely serfőzdéje” címmel mutatták be Zób Viola könyvét.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.