A találkozón fellépett a Lakhegyi Daloskör is, tagjai 20 éve álltak össze, akkor alakultak. Népdalokat, katonadalokat énekelnek fellépéseiken. Egy éve már zalai népdalokkal is foglalkoznak. Idén pedig a Petőfi 200 évforduló kapcsán Petőfi és Arany János levelezéseiből idéztek.
„Érződik az, hogy mindenki ezt az amatőr művelődés iránti késztetést magának tudhatja. Úgy gondolom, most ezt így tudom megfogalmazni. Tehát azért érdeklődnek az iránt településeken, és ez nagy dolog." - mondta Újvári Katalin Lakhegy polgármestere.
A közönség szórakoztatását tartotta szem előtt a Zalavári Kulturális és Hagyományőrző Csoport. A tagok humoros jelenteket adtak elő a résztvevők legnagyobb örömére.
„Mi szeretjük inkább a humoros, kicsit frappánsabb jeleneteket, és akkor így a helyi népművelőkkel együttműködve találtuk meg Arany Jánosnak a Fülemüléjét, amit aztán én egy kicsit átdolgoztam, és akkor így sikerült előadni.” - árulta el Csepregi Mária a Zalavári Kulturális és Hagyományörző Csoport csoportvezetője.
A Nemzeti Művelődési Intézet azért tartja fontosnak a találkozó megszervezését, mert a Zala Vármegyében egyre több amatőr színjátszó csoport kezdte meg működését az elmúlt időszakban. Szükségesnek tartják, hogy ezek a csoportok találkozzanak egymással, hogy be tudják mutatni a tudásukat. Fontosnak tartják a tapasztalatcserét is.
Matyasovszki Margit vármegyei igazgató, Nemzeti Művelődési Intézet Zala Vármegyei Igazgatóság: „.Köszönhető ez annak is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet 2015- ben elindította a Pajtaszínház projektjét, amelynek az a lényege, hogy minden évben minden vármegyéből egy csoportot mentor segítségével eljuttatunk a program keretében a Nemzeti Színházba. Itt fel tudnak lépni a csoportok és országos találkozón vehetnek részt. ”
Kehidakustányban a Mariska udvar ideális helyszíne volt a találkozónak. A programon elhangzott, hogy a színjátszás is egy olyan kifejezési mód, mellyel érzelmeket, érzéseket, gondolatokat lehet közvetíteni a közönség felé. Mindezt nagyon tehetséges elődadók tették meg, fiatalok és idősebbek egyaránt.