Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Fiatal tehetségek a múzeumban
2019. máj. 16. csütörtök | Keszthely
Fiatal tehetségek a múzeumban
A Zöldmező utcai iskola diákjainak munkájából nyílt kiállítás a Balatoni Múzeumban. Az intézmény egy pályázatnak köszönhetően működött együtt az iskolával, a gyerekek mintegy fél éven át vehettek részt különböző szakkörökön. A tárlat megnyitóján elhangzott, a projekt fontos célja a népi mesterségek továbbörökítése.

Tálakat, bögréket és állatfigurákat is formáztak a Zöldmező utcai iskola tanulói. A diákok a „Sokszínű múzeum” program keretein belül vehettek részt szakkörökön, ahol a kerámiakészítés mellett a szövést és a gyöngyfűzést is kipróbálhatták. A gyerekek számára nagyon nagy élmény volt a program, szívesen tanulták a különféle technikákat.

„Csináltunk halat, amit először kigyúrt nekünk az Edit néni, és azt nekünk meg kellett csinálni. Ilyen kis rudakba kellett mindegyiket összerakni, megnyomkodni. Utána, ha végeztünk vele, akkor lefesteni, meg még egy pár simítást rajta elvégezni.” - mondta a Zöldmező Utcai Általános Iskola és EGYMI tanulója, Nagy Anasztázia.

A szakkörön készült tárgyakból nyílt kiállítás megnyitóján a tanulók is részt vettek, akik nagy örömmel szemlélték saját és társaik munkáit. A gyerekeket Bordácsné Kishonti Erika népi kismesterségekre tanította, Simon Edit pedig a kerámiakészítés rejtelmeibe vezette be őket.

„A gyerekekkel különböző technikákat ismertettem meg. Megismerték a hurkatechnikát, ezzel készítettünk egy kis tálat, megismerték a síklap edényépítést, ebből készítettünk halacskát. Megismertek kicsi korongozott tálkákat, amit tovább építettünk szintén, sótartónak.” - tájékoztatott Simon Edit keramikus, népi iparművész.

A diákok alkotásait a Balatoni Múzeum aulájában láthatja a nagyközönség. Az intézmény dolgozói számára fontos, hogy a gyerekek számára is érdekessé és elérhetővé tegyék a múzeumot. A Zöldmező utcai iskola tanulóival már több alkalommal is dolgoztak közösen, így egy nagyon jó együttműködés alakult ki köztük.

„Több szakkört is indítottunk, amely szakköröknek az eredményei láthatók most itt a Balatoni Múzeumban. Elsősorban kerámiák, néhány szőttes és gyöngyök. Az volt ezzel a célunk, hogy a gyerekeknek még nagyobb inspirációt adjunk, hogy lássák azt, hogy érdemes és kell is dolgozniuk, és hogyha jól dolgoznak, akkor ennek megvannak az eredményei.” - emelte ki Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatóhelyettese.

A „Sokszínű múzeum” projekt keretein belül a gyerekek mintegy fél évig járhattak a különböző szakkörökre. Az elkészült munkákat május 25-ig láthatja a nagyközönség a Balatoni Múzeumban.

Regman karola - Keszthelyi TV

| 2024. szep. 23. hétfő 19:15 | Keszthely
Először tartották meg a Múzeumok Őszi Éjszakáját
| 2024. júl. 1. hétfő 19:15 | Keszthely
A Balatoni Múzeum első néprajzosának kiállítással állított emléket az intézmény.
| 2024. jún. 5. szerda 19:15 | Keszthely
Restaurálták a Balatoni Múzeum csillárját.
| 2024. jún. 4. kedd 19:15 | Keszthely
Az Árpád- és a középkori Dél-Zala világát mutatja be a Balatoni Múzeum.
| 2024. máj. 29. szerda 19:15 | Sármellék
A sármelléki és zalavári szovjet légierő ezredhez kapcsolódó emlékeket és tárgyakat keres a Balatoni Múzeum.
X. évfolyam 23. szám
Megjelenés: 2024. december 06.
10:45
Önkormányzati Híradó
12:00
Képújság
18:00
18:30
Hittel,lélekkel
18:40
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:15
19:45
Göcsej Filmfesztivál
20:41
Savaria Filmfesztivál
21:00
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.