Megyei szinten is jóváhagyta a Fidesz-KDNP a 02. számú választókerület városainak polgármester-jelöltjeit – hangzott el a sajtótájékoztatón. Manninger Jenő országgyűlési képviselő ismertette, Zalaszentgróton új jelöltként Belinszky Ilonát, négy gyermekes családanyát, a Családvédelmi Szolgálat vezetőjét választotta a szervezet. Hévízen és Zalakaroson a jelenlegi polgármestereket, Papp Gábort és Novák Ferencet javasolta a helyi csoport. Keszthelyen Nagy Bálintot kívánják indítani, akinek nevéhez már alpolgármesteri pozíciójában is sok projekt fűződik.
„Keszthely esetében úgy gondolom, hogy mindenképpen egy dinamikus városvezetésre van szükség. Nagy Bálint alpolgármesterként már nagyon sok mindent tett, ahhoz képest már viszonylag ismert. Nem csak a fejlesztésekben működött együtt, hanem például az idősekkel is ő tartotta a kapcsolatot, sportegyesületekkel, tehát nagyon sok olyan keszthelyi egyesülettel, itt élőkkel, amelyek jó véleményt mondtak és megalapozhatták azt, hogy ő legyen a Fidesz jelöltje.” - mondta el az országgyűlési képviselő.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a választókerület városaiban a turisztikai együttműködést kívánják erősíteni. Ez a két fürdőváros, Hévíz és Zalakaros között már jelenleg is működik, a jövőben Keszthely és Zalaszentgrót sajátosságaival kiegészítve tudnák a térség érdekeit képviselni. A turisztika fellendítése mellett céljuk a munkahelyteremtés, mely főleg a fiatalok számára nyújtana lehetőséget.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV