Az elmúlt öt évben számos fejlesztést sikerült megvalósítani a Libás strandon. A fürdőhely visszakerült az önkormányzat üzemeltetésébe, ez tette lehetővé a beruházásokat. A Gyenesdiás felőli bejáratnál parkolót alakítottak ki, emellett fákat ültettek, valamint a komfortot elősegítő infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre. Fontos lépés volt a csapadékvíz-elvezetés problémájának megoldásában, hogy a DRV-vel együttműködve duplájára növelték a regionális szennyvízvezeték kapacitását. Mindezek mellett közösségi tereket újítottak fel és fákat is ültettek.
„Folyamatosan tartottuk, tartottam a lakókkal a kapcsolatot, azokkal a civil szervezetekkel, amelyek a városrészben működnek, tartottuk a kapcsolatot. Én ezt tudom javasolni minden önkormányzati képviselőnek, hiszen ez a munka egyrészt ad egy határozottságot és magabiztosságot az adott városrész önkormányzati képviselőjének, hiszen valóban olyan ügyeket tud képviselni a képviselőtestületi munkában, amelyekről jól tudja, hogy az adott településrésznek, az ott lakó embereknek a legfontosabb problémáinak a megoldását szolgálja. Másrészt pedig olyan fejlesztéseket tudtunk megvalósítani szép számmal az elmúlt öt évben itt Zámorban is, amelyre mondhatom, hogy az elmúlt esetleg évtizedekben is igaz az, hogy nem volt megoldás.” - mondta Nagy Bálint az 5. sz. választókerület önkormányzati képviselője.
A Zámor városrész önkormányzati képviselője az utolsó lakossági fórumot tartotta ebben a ciklusban. A barátok Asztalánál megköszönte a lakók támogatását, és elmondta, a választásokig hátra lévő 1,5 hónap is munkával fog telni. A városrészben élők kérésére a következő hetekben 3 fekvőrendőrt helyeznek ki a Móra Ferenc, Zámor és Apát utcákban. Emellett kérésként felmerült a csapadék-és belvízelvezető rendszer további bővítése, valamint egy horgászcsónak kikötő létesítése is. Szó esett a Libás strandnál lévő parkolóhelyek számának növeléséről is. Elhangzott, mivel a fürdőhely egyre népszerűbb, több parkolóhelyre van szükség, ezt ligetes formában, fák kivágása nélkül szeretnék megoldani.
Regman Karola - Keszthelyi TV