Adventi díszeket készítenek a cserszegtomaji óvodások. Generációs programot szerveztek az intézményben, ahol a szülők segítségével valósíthatták meg a kicsik a szebbnél szebb alkotásokat. A díszekhez több természetes anyagot, fenyőt, tuját, különböző terméseket, illetve más kiegészítőket is felhasználtak.
„Van rajta golyó, gyertya, tuja, meg masni, meg a jelem. És ez egy? Adventi koszorú.” - mondta el Kéri Kátya.
Az intézmény fontosnak tartja a hagyományőrzést, e szerint épül fel a tanterv is. Ezen a héten az advent a témahetük. A közös díszkészítés mellett az ünnepkörhöz tartozó énekeket, verseket tanultak a gyermekek, melyek az ismereteiket szélesítik.
„Nagyon jól tudják, hogy mit jelent ez az adventi várakozás, ismerik a fogalmakat, megismerkednek. Egész héten ezzel fogunk foglalkozni és nagy várakozással tölti el őket a karácsony.” - ismertette Koroncz Katalin.
A hagyományos díszek mellett azonban egyre inkább elterjednek a modernebb változatok is. A természetes alapanyagok ezeknél is többségében megmaradnak, azonban a gyertyák és a díszítőelemek eltérnek a korábban megszokottaktól. Ebben az évben a koszorút helyettesítő tárgyakon a manók, a különböző állatok és a Diótörő című mese jellegzetes figurái jelennek meg leginkább.
„Az idei trend színben pedig a púderrózsaszín és e köré csoportosul például a fehér, az arany és az ezüst ilyen különböző modernebb formákban, mint például a szánkó, vagy a hosszúkás farönkön elhelyezkedő gyertyák és az így készült adventi díszek. A hagyományos fenyővel lekötött koszorúk már egyre inkább szorulnak ki az adventi díszek közül.” - mondta el Hamarics Cintia.
A szakember hozzátette, ezek a tárgyak inkább díszítő funkciót látnak el. Tapasztalat szerint a gyertyákat kevesen gyújtják meg rajtuk, mivel sokan törekednek arra, hogy jövőre is otthonuk ékességei lehessenek a dísztárgyak.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV